Gyász: elhunyt Horváth László olimpiai ezüstérmes öttusázó

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2025.07.04. 13:42
Horváth László öttusázó a moszkvai olimpiára készülő magyar keret tagjaként (Fotó: MTI/Urbán Nándor)
Az olimpiai ezüstérmes, világbajnoki bronzérmes öttusázó, mesteredző, Horváth László csütörtökön, 79 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt.

Horváth László 79 éves korában, hosszan tartó vesebetegséget követően hunyt el – haláláról a 24.hu írt elsőként.

A sport világában „Vöri” becenéven ismert Horváth László 1946-ban született Csornán. Pályafutását úszóként kezdte, majd 18 éves korában áttért az öttusára, s vívóversenyeken is indult.

1973-ban és 1977-ben öttusa-világbajnoki bronzérmet szerzett a csapattal. A hazai rendezésű, 1979-es budapesti vb-n egyéniben a negyedik, csapatban pedig a második helyen végzett. Sportolói pályafutásának csúcspontját az 1980-as moszkvai olimpián érte el, ahol a házigazda szovjetek mögött csapatban ezüstérmet nyert.

A magyar bajnokságok során egyéniben négy aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot, csapatban öt aranyat, négy ezüstöt és két bronzot szerzett.

Aktív sportolói karrierje után edzőként tevékenykedett az Újpesti Dózsánál, majd a magyar junior-, később pedig a felnőttválogatott szövetségi kapitánya lett. Később a Magyar Triatlonszövetség, majd az Újpesti Torna Egylet elnökségi tagjaként dolgozott tovább a sportéletben.

Temetése végakaratának megfelelően szűk családi körben történik.

 

Legfrissebb hírek

Triatlon: a vb-n is bizonyította az erejét a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
17 órája

Sem sérülés, sem fegyelmi nem számított öttusázóinknak

Egyéb egyéni
22 órája

Lehmann Csongor 2023 és 2024 után ismét a legjobb tízben a vb-sorozatban és a nagydöntőn is!

Egyéb csapat
2025.10.19. 10:58

Triatlon: hatodik lett a mix-váltó az U23-as világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.10.18. 10:58

Hatodik a magyar mixváltó a triatlon-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:18

Triatlon-vb: mindhárom érmesünk ott lesz a szombati mixváltóban

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:25

Triatlon: a 17 éves Szalai Fanni világbajnoki ezüstérmes a juniorok között

Egyéb egyéni
2025.10.17. 09:07

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55
Ezek is érdekelhetik