Az emberek elnökei – Deák Zsigmond publicisztikája

NÉGY OSCAR-DÍJAT kapott annak idején Az elnök emberei című, Robert Redford és Dustin Hoffman főszereplésével 1976-ban bemutatott híres amerikai film, amely a röviddel korábban, 1972-ben kirobbant és Richard Nixon elnököt gyakorlatilag megbuktató Watergate-botrány történetét dolgozta fel. Forró téma, remek színészek, jó cím (angol eredetiben All the President’s Men) – mi kell még a sikerhez? Persze nem az összes politikai determináltságú alkotás húz hasonló ívet, főképp nem a manapság mindenhol, így az Egyesült Államokban is tapasztalható végletes megosztottság közepette, lásd például a tavalyi The ­Apprentice – A Trump-sztorit. Jellemzően sokak szemében itt túlságosan kilógott a karaktergyilkosságot célzó lóláb közvetlenül az amerikai elnökválasztás elé időzítve (más kérdés, hogy a várt hatását mégsem érte el, inkább az ellenkezőjét), mások szerint viszont még durvábban kellett volna bánni az azóta immár javában regnáló Donald Trumppal, a vélemények-kritikák zöme mindenesetre világnézet alapján oszlott szét.

Véletlenül sem szeretnék belefolyni a tengerentúli belpolitikai (s ezáltal vastagon világpolitikai) csatározásokba – egyetlen megjegyzés: kíváncsian várom a hollywoodi Biden-sztorit is a korábbi president és családja viselt dolgairól, ha egyáltalán lenne ilyen szándék –, inkább evezzünk szűkebb pátriánk, a sport vizeire. Ha már evezés: tudják, ki a nemzetközi szövetség (World Rowing) elnöke? És a magyaré? Elárulom: a francia Jean-Christophe Rolland, illetve Cseh Ottó. Gratulálok, aki jól válaszolt. Ezzel csak azt szeretném jelezni, hogy a sport berkein belül sokszor nem az a lényeg, kik az első számú döntéshozók, vagyis „az emberek elnökei”, pontosabban fogalmazva nem a munkájuk, tevékenységük alapján, hanem egy nehezen vitatható tényszerű mércén, az eredményeken keresztül ítélik meg őket és szakterületüket. Leegyszerűsítve: győzelem – jó az elnök, vereség – rossz az elnök. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden sportvezető ismeretlen a közvélemény előtt, azért Csányi Sándort többen tudják kötni az MLSZ, Gianni Infantinót a FIFA, vagy éppen Aleksander Ceferint az UEFA éléhez, ha már a legnépszerűbbnek számító labdarúgás hazai, világ- és európai szövetségéről beszélünk.

S ha már csúcsszervezet, akkor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a NOB mellett sem mehetünk el szó nélkül, főképp, hogy éppen a múlt héten történt meg a tisztújítás. Majdnem azt írtam, hogy nagy visszhangot hozó tisztújítás, sőt azt is írom, pedig őszintén szólva eredendően másképp gondoltam. Egyrészt azért, mert arra számítottam, „leárnyékolják” az elnökválasztást a futball Nemzetek Ligája különböző szintű mérkőzései és a világbajnoki selejtező, másrészt azért, mert ekkora hatalmú és méretű szervezet teteje eleve igen távol áll az átlagembertől, még ha sportszerető is, egyáltalán nem befolyásolja a mindennapjait. Aztán tessék, kis túlzással az ellenkezője történt, legalábbis állításom első felének a Nemzeti Sport online kattintásai alapján, hiszen a török–magyar NL-osztályozó csütörtöki isztambuli odavágója inkább felfelé húzott azoknak a NOB-híreknek az olvasottságán, hogy Thomas Bachot Kirsty Coventry váltja az elnöki székben. S bár tisztában vagyok vele, hogy a törökök elleni újabb fiaskó, illetve az utózöngéje (lásd Szoboszlai Dominik és Arda Güler többfordulós üzengetését) összehasonlíthatatlanul nagyobb hullámokat vetett és indulatokat gerjesztett, mint az említett sportdiplomáciai változás, azért érdemes még ezzel is foglalkozni.

Az nyilvánvaló, hogy a NOB berkein belül más a hangnem, mint a gyepen vagy a közösségi média felületein, itt nem intik csendre a másikat, nem mondják róla (legalábbis a nagy nyilvánosság előtt), hogy „ez a srác egy vicc”, még akkor sem, ha az a bizonyos „eredmény” még a török–magyar párharcénál is sokkal egyértelműbb volt. Mint ismert, a szokásosnál több, összesen hét jelölt aspirált Thomas Bach helyére, előzetesen volt néhány esélyes, de senki sem tűnt egyértelmű favoritnak. Ehhez képest Kirsty Coventry már a NOB-közgyűlés első szavazási fordulójában megszerezte a megválasztásához szükséges ötven százalék plusz egy szavazatot, ami kívülről kábé akkora meglepetésnek tűnt, mint a magyar válogatott 2022. júniusi wolverhamptoni 4–0-s angolverése. Mármint nem az, hogy a hazájának, Zimbabwénak többek mellett két olimpiai és három nagy medencés vb-aranyérmet szerző korábbi úszó nyert, hanem hogy ilyen gyorsan. Mintha még mindig a vízben repesztett volna világcsúcsot, ahogy, mondjuk, 2008. február 16-án, amikor megdöntötte a mi Egerszegi Krisztinánk akkor már több mint tizenhat éve, 1991 augusztusa óta élő rekordját 200 méter háton… Egyébként így oszlott meg a jelen lévő NOB-tagok 97 voksa a görögországi kongresszuson: Kirsty Coventry 49, Juan Antonio Samaranch 28, Sebastian Coe 8, Vatanabe Morinari és David Lappartient 4-4, Johan Eliasch és Fejszal Al-Husszein 2-2.

Az első afrikai és az első női NOB-elnök – röpítették szét azonnal a hírügynökségek a valóban sporttörténelmi tényt, kérdés persze, ez érdemben hoz-e majd változást a modern kori olimpizmus 1894-es kezdete óta. A többi jelölt mindenesetre nem dobálta a kalapját örömében, ám ahogy azt jeleztük is, intelligens módon fogadta a vereségét. Mondjuk azt legalább nem lehetett mondani, hogy hajszálon múlt… Thomas Bach, aki még nyárig segít az átadás-átvételben, elegánsan elmozgott a kérdés elől (nemhiába volt világklasszis tőröző hajdanán), de nyílt titokként kezelték, hogy Coventry számított az elnök emberének. S innen is látszik, mekkora befolyást gyakorolt a tizenkét éve „uralkodó” német sportvezető a közgyűlés tagjaira. Volt szerencsém vele találkozni 2018 őszén a budapesti birkózó-világbajnokságon, valamint 2023 nyarán a lausanne-i NOB-székházban az akkori köztársasági elnök, Novák Katalin látogatásakor, és személyes benyomásom alapján igazán közvetlen, remek személyiség, akiről lerí minden eseményen, hogy a közegből, a sportból vétetett, nem (csak) karrierdiplomata. Coventry hasonló cipőben jár, a NOB eddigi tizenegy elnöke közül csak ők ketten olimpiai bajnokok, ez azért elég erős bizalmi tőke ezen a poszton. (Pontosabban Pierre de Coubertin, az alapító atya is nyert, de ő szellemi olimpiai aranyat 1912-ben Óda a sporthoz című versével, amit álnéven adott be.)

Az említett bizalmi tőke viszont inkább csak a berkeken belül hat, nem elég ahhoz, hogy az újabb és újabb generációkat is „megfertőzze” az ötkarikás szellemiséggel, ehhez új ötletek és folyamatos munka szükséges. Coventry szándéka szerint maradna Zimbabwe sportminisztere is, no és természetesen családanya, hiszen két kislánya van. Utóbbinak jómagam kifejezetten örülök, hiszen a carpe diem, a mának élés helyett, ami annyi mai politikusról sugárzik, ő zsigerből a jövőre koncentrál, folyamatosan tisztában van-lehet a fiatal korosztály igényeivel, gondolataival. Ő sem idős, csak 41 éves, s nagyot néznék, ha női mivoltában nem támogatná-segítené a női sportolók esélyegyenlőségét, amely legutóbb a párizsi olimpia ökölvívóversenyein szenvedett látványos csorbát. Az ötkarikás szervezeten belül nyilván a legtöbben a távozó főtámogatók pótlását, valamint a zsíros tévéközvetítési összegek megőrzését várják tőle, hiszen a NOB már régen nem kizárólag bürokrata szervezet, hanem olajozott pénzcsináló gépezet. Aki pedig kacérkodik az olimpiarendezés gondolatával, mint mi, magyarok is, az nyilván azt latolgatja, ebből a szempontból hová húz majd az új főnök. Szűkebb pátriája, Afrika felé? Vagy épp ellenkezőleg, nem akar ezzel megégni, csak akkor hajlik majd maga felé a keze, ha tényleg készen áll a fekete kontinens a házigazdaságra? Meglátjuk. Eredeti sportága, az úszás kapcsán mindenesetre jó a viszonyunk vele, a nemzetközi szövetség (World Aquatics) ráadásul épp költözik Budapestre, ez legalábbis nem hátrányos.

Majd kiderül, ráérünk akkor átmenni a folyón, amikor a hídhoz érünk. Hátha a Lánchíd lesz, és kéz a kézben épp Coventryvel sétálunk át rajta.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!