Sportold magad vezetővé!

Vágólapra másolva!
2024.06.23. 13:22
Dr. Jean Charroin és Dr. Deli-Gray Zsuzsa (Fotó: Koncz Márton/Nemzeti Sport)
A 2024-es párizsi olimpiai játékok tiszteletére az ESSCA School of Management budapesti Kampusza és a budapesti Francia Intézet kerekasztal-beszélgetést szervezett arról, hogyan járulhat hozzá a sport vezetői képességeink fejlesztéséhez. Dr. Jean Charroin, az intézmény főigazgatója és dékánja úgy véli, a cégvezetők sporttevékenysége befolyásolja vezetői készségeiket és szemléletüket. (x)

– Először is bemutatná az ESSCA School of Managementet?
Az ESSCA azon üzleti iskolák elitkörének tagja, amely „Triple Crown” minősítéssel rendelkezik. Ez a három legfontosabb nemzetközi akkreditációt, az amerikai AACSB-t, a brit AMBA-t és az európai EQUIS-elismerést jelenti. Hat Kampuszunk van Franciaországban, további négy a világ többi részén, ezek közül az egyik Budapesten. 2018 óta vagyok az intézmény vezetője. Nagyon örülök, hogy Budapesten is van intézményünk, hiszen nemcsak szép város, hanem Közép-Európában nagyon fontos szerepet tölt be. Erősen hiszünk abban, hogy egy olyan európai üzleti iskolának, mint a miénk, fontos a közép-európai jelenlét.

– Miért fontos a sport az ESSCA-nak? Milyen módon építik be a sportot az iskola stratégiájába, mindennapi életébe?
A sport fontos minden olyan intézménynek, amely vezetőképzéssel foglalkozik. A mozgás számos erénye átvihető az üzleti életbe. Iskolánknak négy alapértéke van, amelyek mélyen gyökereznek a sportgyakorlatokban és -versenyekben: a humanizmus, mert ember nélkül nincs sport; felelősségteljes cselekvés, ha csapatban dolgozunk; megbízhatóság és alkalmazkodóképesség.

– Hogyan motiválják a diákokat a sportolásra? 
Motiválnunk kell őket, mert néha csak úgy tekintenek a sportra, mint egy újabb iskolán kívüli időrabló tevékenységre, és nem ismerik fel a hozzáadott értékét. A mozgás pedig legtöbbször hozzájárul a kiegyensúlyozott személyiséghez. Azt szoktuk mondani, hogy nem lehetsz kiegyensúlyozott vezető, ha nincsenek hobbijaid, például nem veszel részt valamilyen fizikai aktivitásban.

– Milyen sportokat űznek a legtöbben? Vannak olyan diákjaik, akik tanulmányaik mellett versenyszerűen sportolnak? Vannak bajnokaik?
Ha a francia diákokat nézzük, a legtöbben a csapatsportokat űzik, például a futballt, a rögbit, a kézilabdát és a röplabdát. Régebben sok teniszezőnk és lovasunk is volt, néhányan közülük nagyon magas szintet értek el. Van olyan floorballjátékosunk, aki a francia válogatott keret tagja. Nagyon büszkék vagyunk rá.

– Tudna mondani egy példát arra, hogyan építi be a sportot az intézmény az életébe?
Minden nyáron háromnapos országos versenyt szervezünk az összes franciaországi Kampuszunknak. Fociban, röplabdában, kosárlabdában és futásban mérkőznek meg egymással a diákjaink, ez erősíti bennük az intézményhez tartozás érzését. Egy kisebb Kampusz diákjainak lehetőségük van csatlakozni egy nagyobb csapatához, így részt vehetnek ezen az eseményen.

Dr. Jean Charroin és Dr. Deli-Gray Zsuzsa (Fotó: Koncz Márton/Nemzeti Sport)

– Hány magyar diák tanul az egyetemen?
Körülbelül húsz magyar diákunk van budapesti, és ugyanennyi a francia intézményekben. A többi diák külföldről érkezett, ami igazi nemzetközi környezetet teremt. 

– Hogyan látja, miként befolyásolja a diákok tanulmányait a sport?
Fontolóra vesszük, hogy a tantervünkbe beépítsük a mozgást. Úgy szeretnénk ösztönözni hallgatóinkat a sportolásra, hogy azt ne a tanulmányaik részeként értékeljük. Minthogy későbbi karrierjük során sem kapnak fizetésemelést vagy bónuszt a mozgásért, mindenki a hobbijaként űzi. Szeretnénk felkészíteni diákjainkat arra, hogy felelős és kiegyensúlyozott állampolgárokká váljanak.

– Ön szerint a menedzserek sporttevékenysége befolyásolja a vezetői készségeiket és szemléletüket?
Igen, feltétlenül.

– Ön milyen sportot űz? Hogyan befolyásolja ez a vezetési gyakorlatát és irányultságát?
Mondjuk úgy, alapszinten triatlonozom, vagyis úszom, kerékpározom és futok. Ez ugye egyéni sport, még ha csapatban is lehet gyakorolni. Ha javítani akarsz a teljesítményeden, akkor nagy erőfeszítéseket kell tenned, ehhez pedig önfegyelemre van szükséged. Ez a mindennapi életben is így van. A semmiből nem fogod elérni a jobb eredményt, ezért folyamatosan gyakorolnod kell. Be kell bizonyítanod, hogy képes vagy hosszú távú kitartásra. Ez egy stratégia, egy távlati megközelítés. Fontos, hogy gyorsan tudj váltani a különböző sportágak között, például amikor úszásról kerékpározásra, kerékpározásról futásra váltasz, a gondolkodásodnak alkalmazkodnia kell, akárcsak az életben. Egy csapat, egy cég vagy egy üzleti iskola vezetése hosszú távú kitartást igényel, és néha az átmeneteket is menedzselni kell, ami mindig kritikus.

– Milyen módon magyarázza el a diákjainak, hogy a sport javíthatja, fejlesztheti, újraorientálhatja a vezetői készségeiket, amikor elkezdik szakmai pályafutásukat?
Amikor csapat tagja vagy, felelősségteljesen kell reagálnod. Nehéz elfogadni a kudarcokat és megérteni a siker valódi mozgatórugóit is. Csak szerencse volt, vagy több annál? Néha vissza kell lépni, hogy megértsd, hogyan tudsz a jövőben javítani a teljesítményeden. Az egyik végzett hallgatónk az Olympique Marseille marketingmenedzsere és alelnöke, aki jó példa mindenki számára.

– Mit gondol Franciaország esélyeiről az olimpiai játékokon?
Jósolni nem fogok, de remélem, jobbak leszünk, mint korábban. A sport egy ország „puha ereje”. Hiszem, amennyiben Európa valódi politikai unióvá válik, akkor egyetlen európai csapatunk lenne. Ebben az esetben az európaiak másként tekintenének a kontinensre, észrevennék, hogy a német, a francia és a magyar sportolók együttes teljesítménye jobb, mint Kínáé vagy az Egyesült Államoké. Egységes csapattal a világ élvonalába kerülnénk.

DR. DELI-GRAY ZSUZSA, a budapesti Kampusz igazgatója

Ez egy álomhely a fejlődni vágyó fiataloknak”

Dr. Deli-Gray Zsuzsa (Fotó: Koncz Márton/Nemzeti Sport)

– Mióta dolgozik az ESSCA-n?
Főállásban 2006 óta dolgozom a budapesti Kampuszon, de már 1999 óta oktatok itt, jelenleg a budapesti intézmény igazgatója vagyok. Nagyon szeretek itt dolgozni, mert ez az iskola olyan értékeket képvisel, ami összhangban van a saját értékrendemmel, és ami különlegessé és emberközelivé teszi az ESSCA-t az oktatási piacon.

– Miért ajánlaná az intézményt a pályaválasztás előtt álló fiataloknak?
Ez egy álomhely a fejlődni vágyó fiataloknak. Egy közgazdasági/menedzsment végzettséget adó intézményről beszélünk, ahol az alapképzésen és a mesterképzésen végzett diákok francia diplomát kapnak, az ESSCA School of Management diplomáját. Minden tanulónknak kötelező legalább egy félévet külföldön tölteni, amit az 56 országban lévő 279 partner egyetemünk valamelyikén vagy egy külföldi vállalatnál, szakmai gyakorlat keretében abszolválhat. Mindenki olyan országot választhat, ami a nyelvtudásához, szakmai és kulturális érdeklődéséhez leginkább passzol. Diákjaink többféle szakmai gyakorlaton vesznek részt a képzés során, és mi segítünk nekik abban, hogy a nekik legmegfelelőbb intézménynél tudják ezt a gyakorlatot megszerezni. Minden tanulónak az első perctől kezdve felnőtt szakmai tutora van, aki segít a kurzusok, szakmai gyakorlatok, külföldi félévek és a legmegfelelőbb tanulási módszertan kiválasztásában. Tudjuk, kinek mi az erőssége, melyek azok a területek, ahol problémákba ütköznek; minden diákunkat név szerint ismerjük. Független szakmai elemzések is bizonyítják, hogy a világ egyik legjobb üzleti iskolájába járhatnak, ha minket választanak.

– Tanulnak sportolók is a budapesti Kampuszon?
Minden évfolyamon vannak olyan diákjaink, akik kitűnnek a sportban vagy a kultúra más területein. Diákjaink mind saját, egyedi, értékes és izgalmas háttérrel, személyiséggel rendelkeznek, akik az együtt tanulás során nagyon színes nemzetközi tanulási környezetben fejlődnek. Olyan nemzetközi légkört teremtünk, aminek köszönhetően az ESSCA-diplomával bármilyen élethelyzetben, a világ bármely pontján feltalálják magukat.

– Milyen képzést választhatnak a budapesti egyetemen?
Nemzetközi menedzsment alapképzést és menedzsment mesterképzést.

Balról jobbra: Dr. David Ranc (ESSCA, professzor), Dr. Vaszkun Balázs (Galloman Fordító- és Tolmácsiroda, ügyvezető igazgató), Nemecz István (Accace Hungary, ügyvezető igazgató), Dr. Fogarasi Norbert (Morgan Stanley Magyarország, ügyvezető igazgató) (Fotó: Koncz Márton/Nemzeti Sport)

– Milyen nyelven zajlik az oktatás?
Budapesten a diákok angolul tanulnak.

– Megfizethető a tandíj?
A tandíj mindegyik Kampuszon azonos, de többféle ösztöndíjat vagy tandíjcsökkentési lehetőséget kínálunk. Ilyen a szülők jövedelmi besorolása alapján járó kedvezmény, a tanulmányi ösztöndíj, vagy akár a korai (január vége előtt történő) jelentkezéssel összefüggő csökkentés. Hitvallásunk, hogy a tehetséges fiatalokat hozzá kell segíteni, hogy ilyen rangos iskolában tanuljanak.  

– Hogyan néz ki egy tanév, mennyire gyakorlatorientált a képzés?
Amellett, hogy a diákjaink megtanulják a szakmai, elméleti hátteret, amit a többi közgazdasági egyetemen is elvárnak, nagy hangsúlyt fektetünk arra, gyakorlati tapasztalatokra is szert tegyenek a képzés során: vállalatvezetőket hívunk meg a kurzusokra, vállalati projekteket kínálunk nekik, kivisszük őket vállalatlátogatásokra, és ne feledkezzünk el a sok szakmai gyakorlatról és a havonta felajánlott CSR-tevékenységről sem. 

– Budapesten hol található az intézmény?
A IX. kerületi Czuczor u. 6. szám alatt. Tantermeink egy része a Dunára néz.

– Hogyan és mikor lehet jelentkezni és felvételizni?
Minden évben októberben nyitjuk meg a jelentkezést a következő tanévre. Minden érdeklődőnek ajánlom, hogy jöjjön el hozzánk, üljön be egy-egy órára, beszélgessen a diákjainkkal, hiszen igazából ők tudják megosztani a mindennapos élményeiket a jelentkezőkkel.

Jelentkezni egy online platformon lehet, majd egy személyes beszélgetés során igyekszünk megismerni az aspiráns személyiségét és érdeklődését a közgazdaságtan és menedzsment iránt. Ezek érdekes, interaktív, stresszmentes beszélgetések, amelyet jelentkezőink nagyon szeretnek.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik