Fojt Sára: Nehéz lesz felülmúlni 2024-et, de azon leszek, hogy ez sikerüljön

Vágólapra másolva!
2025.04.16. 12:02
null
Fojt Sárának felejthetetlen élmény volt a párizsi olimpia (Fotó: MKKSZ)
A tavaly két-két olimpiai bronz- és Európa-bajnoki aranyérmet szerzett kajakos Fojt Sára azt mondta, nehéz lesz felülmúlni a 2024-es, ötkarikás évet, de azon lesz, hogy ez idén sikerüljön.

„A tavalyi év nagyon sokat adott nekem, álmomban sem gondoltam, hogy az első olimpiámról két éremmel térhetek haza. Felejthetetlen élmény volt Párizs, a mai napig bennem él, bármikor szívesen újraélném. Azért küzdök, hogy még több ilyenben legyen részem” – nyilatkozott az M1 aktuális csatornának a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia 21 éves versenyzője. 

Mint mondta, a téli felkészülés ezúttal más volt, mint korábban, később kezdték a munkát, mert hosszú pihenőt kaptak az olimpia után, de úgy érzi, jól sikerült és jó formában van. Idén csak egy válogatót rendeznek a sportágban, két hét múlva, Szegeden, erre a versenyre próbálják kiélezni a formát. Fojt Sára a céljaival kapcsolatban annyit árult el, hogy egyesben szeretné felülmúlni tavalyi önmagát, párosban pedig változatlanul Pupp Noémivel indul majd, vele szeretné kivívni a nemzetközi szereplés jogát. 

A válogató után két világkupa-verseny következik – az egyik ezek közül Szegeden –, s ezek alapján alakul ki az Európa-bajnoki, illetve világbajnoki csapat. A kontinensviadal június 19-22-én lesz a csehországi Racicében, míg a vb-t augusztus 20. és 24. között rendezik Milánóban. 

Fojt Sára azt sem zárta ki, hogy ha a program engedi, az U23-as versenyeken is elinduljon idén, hiszen a kora alapján erre még lenne lehetősége. 

A beszélgetésben szóba került a párizsi olimpián két ezüst- és egy bronzérmet nyert Csipes Tamara is, aki korábban bejelentette, hogy idén nem versenyez. Vele kapcsolatban a szintén Csipes Ferenc irányításával készülő Fojt Sára azt mondta, előfordult, hogy a téli időszakban ott volt velük az edzéseken és ő örülne annak, ha visszajönne, mert támaszt nyújtott és minden téren nagyon sokat adott neki és társainak. 

„Úgy gondolom, hogy még 2028-ban is nagyon fontos tagja lenne a csapatnak” – fogalmazott a fiatal kajakos.

 

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
Tegnap, 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
Tegnap, 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13
Ezek is érdekelhetik