NS: a 120 éves Nemzeti Sport a Sportrádióban

Vágólapra másolva!
2023.03.15. 10:14
A Nemzeti Sport születésnapja előtt tiszteleg a Sportrádió ma délutáni élő Hazafutás műsorfolyama is.

 


A formabontó módon 16 óra helyett már 14 órakor kezdődő adásban L. Pap István előbb Szöllősi György főszerkesztővel beszélget, majd a lap múltjának és jelenének megidézése mellett stúdióvendég lesz Deák Zsigmond, Pajor-Gyulai László, a volt öttusa-világbajnok és főszerkesztő Kálnoki Kis Attila és az elmúlt évtized Nemzeti Sport-os világutazója, Csillag Péter, miközben a műsorban megszólalnak egykori és mai kollégák, korábbi főszerkesztők, továbbá sportéletünk legnagyobbjai is, akik ugyancsak a Népsporton, majd a Nemzeti Sporton nőttek fel.

Este 20 órától pedig Edvi László várja a hallgatókat, mégpedig főleg labdarúgással, hiszen holnap a telt házas Puskás Arénában visszavágót játszik az Európa-ligában a Fradi, a BL-ben pedig már csak két hely kiadó a nyolc között – érdemes lesz tehát ma is a Sportrádióval tartani!

 

Legfrissebb hírek

Kilencvenéves lapunk korábbi munkatársa, Czifferszky Béla

Egyéb egyéni
2025.07.05. 13:34

Repedések a jövő évi labdarúgó-vb rendezői között; Garda Krisztina: Nem féltem a fiatalokat, mindenki belevaló a csapatban

E-újság
2025.07.04. 23:41

A halászléhez a Nemzeti Sportot olvasta a miniszterelnök

Egyéb egyéni
2025.07.03. 18:04

Csak mondják a magukét – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 23:54

Nincs az a pénz – Gyenge Balázs jegyzete

Klub-vb
2025.07.02. 23:53

Nikitschert a Rayo Vallecano csábítja; Öt európai, két brazil és az Al-Hilal maradt

E-újság
2025.07.02. 23:50

NS-köszöntés: születésnap és visszatérés

Egyéb egyéni
2025.07.02. 23:06

ETO: igen, DAC: nem…; Amerikában elszabadultak a pénzek az egyetemi sportban

E-újság
2025.06.30. 23:25
Ezek is érdekelhetik