Az NB III-as gárdák közül kilenc búcsúzott a sorozattól, közülük kettőt ejtett ki alsóbb osztályú klub: a budapesti első osztályban szereplő REAC hosszabbításban verte 3–2-re a Dabast, és – az 59. perctől emberhátrányban játszva, gól nélküli kilencven perc után – Vukan Nikolics csapata, a Nagyatád is a ráadásban, 3–2-vel búcsúztatta a Balatonlellét, méghozzá Dekanics Márk nem egészen félóra alatt legyártott mesterhármasával.
A harmadik ligás belharcok közül a Csepel sikerét a Monor ellen már említettük a bevezetőben, ami pedig a többit illeti: a Tatabánya hosszabbításban nyert Balatonfüreden, a Pénzügyőr a 94. percben tizenegyesből lőtt góllal gyűrte le a Szekszárdot, a Komárom tízgólos meccsen verte 6–4-re a Pápát, a Gyula néggyel hintette meg idegenben a SZVSE-t, a Gyirmót ugyancsak 4–0-val ütötte ki a Sopront, míg a Tarpa két góllal nyert otthon a Tiszaújváros ellen.
MOL MAGYAR KUPA
1. FORDULÓ
REAC (BLSZ I.)–Meton-FC Dabas SE (NB III) 3–2 – hosszabbítás után
Nagyatádi FC (Somogy I.)–GreenPlan Balatonlelle (NB III) 3–2– hosszabbítás után
Csepel SC (NB III)–Monor SE (NB III) 1–1 – tizenegyesekkel 4–3
Balatonfüredi FC (NB III)–Opus Tigáz Tatabánya (NB III) 2–3 – hosszabbítás után
Pénzügyőr SE (NB III)–Szekszárdi UFC (NB III) 2–1
Komárom VSE (NB III)–Frutti Drink-Perutz FC Pápa (NB III) 6–4
Szegedi VSE (NB III)–Gyulai Termál FC (NB III) 0–4
Gyirmót FC Győr (NB III)–FC Sopron (NB III) 4–0
Tarpa SC (NB III)–Termálfürdő FC Tiszaújváros (NB III) 3–1
Vecsési FC-TriplexTargo (Pest I.)–III. ker. TVE (NB III) 1–2
Dunaföldvári FC (Tolna I.)–Dombóvári FC (NB III) 1–8
Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő (Fejér I.)–PMFC (NB III) 1–10
Jászfényszaru VSE (Jász-Nagykun-Szolnok I.)–FC Hatvan (NB III) 0–5
Bonyhád VLC (Tolna I.)–Dunaújváros FC (NB III) 0–8
Unicum FC Mohora (Nógrád I.)–Putnok FC (NB III) 1–4
FC Főnix (Fejér I.)–BFC Siófok (NB III) 1–8
Dombóvári LK (Tolna I.)–Budaörs (NB III) 0–2
Unione FC (BLSZ I.)–PTE-PEAC (NB III) 2–4
Silver Tüzép Karancslapujtő (Nógrád I.)–Sényő FC-ZMB Building (NB III) 0–3
Pásztói SK-Real-Immo Sport (Nógrád I.)–Gödöllői SK (NB III) 1–4
Monostorpályi SE (Hajdú-Bihar I.)–Füzesabony SC (NB III) 1–2
Aqua-General Hajdúszoboszlói SE (Hajdú-Bihar I.)–Tiszafüredi VSE (NB III) 1–5
Hajdúsámson (Hajdú-Bihar I.)–Bacsó Beton-Cigánd SE (NB III) 0–2
MVSC-Miskolc (Borsod-Abaúj-Zemplén I.)–Ózd-Sajóvölgye (NB III) 1–4
Gyöngyösi AK (Heves I.)–Eger SE (NB III) 0–2
Kiskőrösi LC (Bács-Kiskun I.)–BKV Előre (NB III) 0–3
Orosházi MTK-ULE 1913 (Békés I.)–Dunaharaszti MTK (NB III) 3–7
Ráckeve VAFC (Pest II.)–ESMTK (NB III) 0–7
Sárréti DSK (Hajdú-Bihar I.)–Hódmezővásárhelyi FC (NB III) 1–4
Mezőtúri AFC RAFI (Jász-Nagykun-Szolnok I.)–Martfűi LSE (NB III) 0–3
Tihanyi FC (Veszprém I.)–Szombathelyi Haladás (NB III) 1–6
Devecseri SE (Veszprém I.)–Bicskei TC (NB III) 1–10
Sport36 Komlói Bányász (Baranya I.)–Majosi SE (NB III) 1–3
Nagybajomi AC (Somogy I.)–Kaposvári Rákóczi FC (NB III) 0–4
Bajai LC (Bács-Kiskun I.)–FC Nagykanizsa (NB III) 0–5
Szepetnek SE (Zala I.)–Érdi VSE (NB III) 0–5
Király SE (Vas I.)–Credobus Mosonmagyaróvár (NB III) 1–4
Solti FC (Bács-Kiskun III.)–Rákóczifalva SE (Jász-Nagykun-Szolnok I.) 1–6
TFSE-Tent Budapest (BLSZ I.)–Iváncsa KSE (NB III) 0–3
Sajóbábony VSE (Borsod-Abaúj-Zemplén I.)–Csenger FC (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.) 5–3 – hosszabbítás után
Hódoscsépányi SE (Borsod-Abaúj-Zemplén II.)–Gyulaháza KSE (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.) 1–0
Mezőkeresztes VSE (Borsod-Abaúj-Zemplén I.)–Mátészalkai MTK (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.) 0–4
RSE Tállya (Borsod-Abaúj-Zemplén I.)–Swiss Krono-Vásárosnamény (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.) 1–3
Nyírmeggyes SK (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.)–CSO-KI Sport (Pest I.) 3–5
SBTC (Nógrád I.)–Marshall-Andornaktálya SE (Heves I.) 3–1
VS Dunakeszi (Pest I.)–Pilisi LK (Pest I.) 0–2
Mezőmegyer SE (Békés II.)–Szajol KLK (Jász-Nagykun-Szolnok I.) 2–4 – hosszabbítás után
Szolnoki MÁV FC (Jász-Nagykun-Szolnok I.)–Jamina SE (Békés I.) 3–1
Mezőberényi LE (Békés II.)–Sándorfalvi SKE (Csongrád-Csanád I.) 0–3
Tatai AC (Komárom-Esztergom I.)–Koppánymonostori SE (Komárom-Esztergom I.) 2–3
Bőny SE (Győr-Moson-Sopron II.)–Újperint SE (Vas I.) 3–2
Sárvár FC (Vas I.)–Clean Medic Zalalövői TK (Zala I.) 5–3 – hosszabbítás után
Balatonalmádi SE (Veszprém I.)–Körmendi FC (Vas I.) 5–0
Móri SE (Fejér I.)–Úrkút SK (Veszprém I.) 4–0
Mohácsi TE 1888 (Baranya I.)–Toponár SE (Somogy I.) 2–0
KK Grain Kft.-Mezőfalva (Fejér I.)–Lajoskomárom (Fejér I.) 0–2
Gyógyfürdő Harkány (Baranya I.)–Sárbogárd SE (Fejér I.) 1–3
XV. Kerületi Issimo SE (BLSZ I.)–Kiskunfélegyháza (Bács-Kiskun I.) 4–0
NEO24-Hevesi LSC (Heves I.)–Újfehértó SE (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.) 2–4
A VASÁRNAPI PROGRAM
16.00: Patak FC (Nógrád III.)–DEAC (NB III)
16.30: DB Futball Bordány (Csongrád-Csanád I.)–Makó FC (Csongrád-Csanád I.)
16.30: Mártély SK (Csongrád-Csanád II.)–43. sz. Építők SK (BLSZ I.)
16.30: Jánoshalmi SE (Bács-Kiskun I.)–Tiszaföldvár SE (NB III)
16.30: Koroncó KSSZE (Győr-Moson-Sopron I.)–Mezőörs KSE (Győr-Moson-Sopron I.)
16.30: Csesztregi KSE (Zala I.)–VSC 2015 Veszprém (NB III)
16.30: ESK Győr-Ménfőcsanak (Győr-Moson-Sopron I.)–Dorogi FC (NB III)
16.30: Soproni FAC 1900 SE (Győr-Moson-Sopron II.)–Intretech Kapuvári SE (Győr-Moson-Sopron I.)
16.30: Szarvaskend SE (Vas I.)–Zalaszentgróti VFC (Zala I.)
16.30: Sárisápi BSE (Komárom-Esztergom I.)–Technoroll Teskánd KSE (Zala I.)
16.30: Nyergesújfalu SE (Komárom-Esztergom I.)–Celldömölki VSE-Vulkánfürdő (Vas I.)
16.30: Mórágyi SE (Tolna II.)–Airnergy FC (BLSZ II.)
16.30: Villány TC (Baranya I.)–Kelen SC (BLSZ I.)
KULCSDÁTUMOK
1. forduló: augusztus 2–3. (144 csapat)
2. forduló: augusztus 23–24. (72 csapat)
3. forduló: szeptember 13–14. (64 csapat)
4. forduló: október 29. (32 csapat)
Nyolcaddöntő: február 11. (16 csapat)
Negyeddöntő: március 4. (8 csapat)
Elődöntő: április 22. (4 csapat)
Döntő: május 9., Puskás Aréna (2 csapat)
FONTOS TUDNIVALÓK
A kiemelésről
Az NB I és az NB II csapatai a 3. fordulóban kapcsolódnak be a küzdelmekbe. Az élvonal 12 együttese ebben a fordulóban kiemelt lesz, nem kerülhetnek szembe egymással.
A pályaválasztásól
Az 1–3. forduló mérkőzésein, ha a két gárda között bajnoki osztálykülönbség van, akkor az alacsonyabb osztályú a pályaválasztó. Amennyiben a két csapat azonos szintű bajnoki osztályban játszik, akkor az a pályaválasztó, amelyik a korábbi fordulókban kevesebbszer volt pályaválasztó. Ha így sem dönthető el a pályaválasztás, akkor a sorsoláson elsőnek kihúzott csapat a pályaválasztó.
A 4–7. forduló mérkőzésein a sorsoláson elsőnek kihúzott együttes a pályaválasztó.
A továbbjutásról
A továbbjutás egy mérkőzésen dől el. Döntetlen esetén 2x15 perces hosszabbítást játszanak a csapatok, ha abban sincs döntés, akkor tizenegyesek következnek.