„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

– Ha egy kis időutazásra kérjük, milyen emlékeket őriz a magyarországi Formula–1-es pálya és a nagydíj megszületéséről?
– Mi nagyjából együtt kezdtük a pályánkat Bernie-vel (Ecclestone-nal – a szerk.), nekem pech, hogy ő a „jobbik oldalán ennek a cirkusznak” – meséli nevetve Dávid Sándor, a szakmában csak Dávid Lapajként ismert legendás kommentátor és újságíró, aki az 1986-as első Magyar Nagydíj egyik ismert hangja volt a néhai Knézy Jenő mellett. – Bernie csinált valódi menedzserként igazi világszínvonalú nagydíjakat a Forma–1-ből, mert ez kis szakmai autós műhelyek amolyan butikversenye volt korábban, ő azonban világszámot csinált belőle. Én akkor még a Népsortnál dolgoztam, amikor ez az egész elindult, és ott írtam a Forma–1-ről. Rovatvezetőként már akkor is dicsértem a műfajt, sokat írtam Niki Laudáról, aki valójában nálunk kezdte illegálisan a pályafutását: kapott egy nem hivatalos licencet és tizenhét évesen elindulhatott a Népligetben egy versenyen. Amikor 1976-ban átkerültem a Telesporthoz, akkoriban, mint korábbi kardvívó, főként a vívással foglalkoztam. Évekkel később az akkori főszerkesztő Radnai János felfigyelt rá, hogy Bernie – egy népszerűsítési folyamat részeként – ingyen adja ezeknek a versenyeknek a közvetítési jogait, szólt nekünk és a szerkesztőségben lengetett valami fehér papírt, hogy van itt egy lehetőség a Forma–1 kapcsán. Én azonnal amellett érveltem, hogy közvetítsük, sőt Knézy Jenő, Jenci, aki szintén a műfaj titkos rajongója volt, ugyanígy vélekedett. Úgy került egyáltalán a Magyar Televízióba a Forma–1, hogy én, aki már voltam korábban Zeltwegben autóversenyzőkkel Forma–1-et nézni, vállaltam, hogy a saját autómmal oda-vissza megjárom az utat. Akkoriban 3.50 – tehát nem háromszázötven, hanem három forint ötven fillér – volt egy liter benzin, szóval vállaltam, hogy kimegyünk Jenővel az első közvetítésre és persze tárgyalni, mivel előtte már sokat foglalkoztam a témával, de a kommentátori feladatokat nem ismertem. Így a gyakorlott kommentátort, Knézy Jenőt adta Radnai mellém, akivel aztán sokáig állandó párost alkottunk. Elmentünk, leközvetítettük, Jenő rögtön letegezte a „fiúkat”, azonnal kért a fiacskájának, az azóta szintén nagypapa Jencikének (ifj. Knézy Jenő – a szerk.) egy autogramot Emerson Fittipalditól, megveregette a vállát, és mikor felismerték, hogy újságírók vagyunk, azonnal kedvesebbek lettek velünk. Később csatlakozott mellénk riporterként hol Gyulai Pista, vagy az Angliában élő Frankl András, sőt annak a szokását is mi teremtettük meg, hogy ő pedig lent a boxutcában mozgott a pilóták között. 

Így került a Telesport műsorai közé a Formula–1, és mivel a televízió kihagyhatatlan tényező volt egy nagydíj tervezésében, ez lett az első lépések egyike.

– Mi igaz abból a legendából, hogy Bernie Ecclestone egy szalvétára rajzolta le a Hungaroring jövendőbeli pályarajzát? 
– A Stadion Szállóban volt az az emlékezetes beszélgetés, de egy teljesen más téma kapcsán került első egy kockás füzetből kitépett lap, arra kerültek licitek, amikor Bernie idősebb tanácsadókkal tárgyalt idehaza, de soha nem rajzolt pályarajzot, ezt magyar mérnökökre bízta. A valóság az, hogy 1983 nyarán megérkezett egy jelentés a Forma–1-ről a Sao Pauló-i főkonzulátus első titkárától, Terjék Mihálytól a Külügyminisztériumnak, ahol fogalmuk sem volt, hogy mi ez, és hogy miként került oda. Nos, ez úgy történt, hogy Rohonyi Tamás, aki még Magyarországon érettségizett, majd Angliában lett mérnök, jó barátságot ápolt Bernie Ecclestone-nal, nem mellesleg Brazíliában élt. Bernie akkoriban már meg akart valósítani egy „vörös futamot a vasfüggöny mögött”, sokáig Moszkvában gondolkodott, sőt ígéretes tárgyalások is folytak a szovjetekkel, de az a terv megdőlt, részben azért, mert elhunyt az akkori szovjet autóklubfőnök, de ami még nagyobb ütés volt az ügyön, hogy meghalt Brezsnyev (pártfőtitkár, az ország első embere – a szerk.), aki autómániás volt, s akinek volt saját harminc kilométer hosszú autópályája, ahol a neki ajándékba adott autókat használta, és csak ő autózhatott rajta. Így Moszkva kiesett a képből, és ugyan Bernie-nek akkoriban egy jugoszláv felesége volt, így ez is szóba a került, ám az akkori Jugoszlávia messze nem volt elég „vörös”. Persze fogalma sem volt, hogy hol van Magyarország, azonban ekkor lépett a képbe Rohonyi Tamás, aki a saját hazáját ajánlotta helyszínnek és innen indult ki a jelentés a konzulon keresztül, s így a végén megérkezett a „papír”, aminek alapján a Telesportból is ismert kollégát, vagyis engem kerestek, hogy meséljek erről, mi is ez.

– Ebből is érzékelhető, hogy a sajtónak, a tévének már akkor is hatalmas szerepe lehetett a döntéshozatalban...
– Igen, így indult, és aztán hárman, Nádasdi Jancsi az autóklub képviseletében, hiszen autóversenyre csak ők adhattak engedélyt idehaza, az OTSH-ból Hámori Tamás, valamint én – miután Rohonyi meggyőzte Bernie-t, hogy látogasson el hozzánk – a rövidesen a magángépével Budapestre érkező Ecclestone-t abban a hotelszobában vártuk, ahol pár évvel korábban a világhírű színésznő, Elizabeth Taylor ünnepelte a ötvenedik születésnapját Richard Burton oldalán. Arra jól emlékszem, hogy Bernie kinézett az ablakon rá a Dunára és a Halászbástyára, s közölte, hogy ide kell hozni a versenyt. Másnap elkezdte körbejárni a potenciális versenyhelyszíneket, akkor ő még egy városi versenyt akart, olyat, mint a Monte Carló-i. Ezért tüzetesen meg is nézte a Városligetet és a Népligetet mint potenciális helyszínt, amelyek nagyon tetszettek neki. Nádasdi Jancsi persze aggódva említette a kifogásait, hogy de hát itt fák vannak, mire Bernie csak annyit válaszolt, hogy „a versenyzőknek van szemük, majd nem mennek neki”. Szalvétára írt pályarajz tehát nem készült, viszont kitűnő magyar mérnökökre bízta a pálya megtervezését, akik folyamatosan jártak ki Londonba Bernie-hez, hogy egyeztessenek, de valójában az angolnak csak egy igazi kívánsága volt, hogy ha már nem városi pálya lesz, akkor olyan legyen, ami „balesetmentes”, hiszen akkoriban nagyjából évente két halott volt a Forma–1-ben. 

– Hitt abban, hogy hazánk képes lesz megépíteni ezt a pályát az akkori viszonyok között és hogy meg tudunk rendezni egy hazai futamot, látva, hogy valójában mekkora cirkusz ez? 
– Igen, mert én is benne voltam abban a „bandában”, akik nem ellenezték, hanem akarták, hogy ez sikerüljön. Rohonyi Tamás ötszáz embert trenírozott be, képzett ki versenybírónak, technikai szakembernek és sok minden másnak, ami elengedhetetlen volt a sikerhez. 

– Volt -e abszolút kedvence a pilóták között? 
– Igen, Niki Lauda, és én akkor hagytam fel végérvényesen a Forma–1-gyel pár évvel ezelőtt, amikor ő meghalt. Lauda egy külön történet. Magyarországon kezdett versenyezni egy VW-vel tizenhét évesen. Ő egy csokoládégyáros dúsgazdag famíliának a kedvenc fia volt, de a családja egyáltalán nem támogatta az autóversenyzési ambíciót és nem adott neki egy fillért se. Sőt, kitiltották a családból, viszont a nagypapája meg segített neki, de őt meg oda juttatta az unoka, hogy szinte el kellett adniuk a házukat. Végül úgy került be a Forma–1-be, hogy több banknál is előre eladósította magát, hatalmas hiteleket vett fel, úgy, hogy vállalta, a kölcsön részleteit a versenyeken nyert pénzből fogja visszafizetni. Engem ez a romantikus elkötelezettség lenyűgözött és persze az is, amilyen utat ezután Lauda befutott; vele lehetett őszintén beszélgetni, mert csak az igazat mondta. Mint ahogy sokszor lakhattam egy szálláshelyen az akkori nagyokkal, és közülük szinte mindenkire ez volt a jellemző, ezt ma már szinte fel sem lehet fogni. Ezt az érzést nem is lehet pótolni, amit én nagyon hiányolok. Bevallom, Keke Rosbergtől Ayrton Sennán át bármelyikükkel lehetett jókat diskurálni, nem haverkodni, de komolyan beszélgetni, és Sennával is sokat, aki kifejezetten aranyos fickó volt és akkoriban éppen nagyon szerelmes. Nigel Mansellt láttam, ahogy az edzések között dajkálja a kisbabáját egy osztrák szállodában és megismerhettem ezeknek a versenyzőknek az emberi oldalát. Nekem ma már néha furcsa ez a folyamatos rádiózás, szokatlan, hogy olyan pályák vannak, ahol széltében három autó is elfér a kanyarban, de hát tény, hogy ez egy hatalmas üzlet, sokféle érdekekkel. 

– Hogy látja, minek köszönhető, hogy hazánk néhány évtizede folyamatosan otthona az autóversenyzés csúcskategóriájának?
– Sokan hittünk ebben és boldog vagyok, hogy a Magyar Nagydíj hazai megteremtésében alkotó szerepet vállalhattam. Én az egész életemet, négy évtizedet rááldoztam erre, a vívást és sok minden egyebet el is hanyagoltam emiatt, de mindezt soha nem fogom elfelejteni és minden pillanatát a szívembe zártam. Nagyon szép a mostani felújított pálya, és nagyon örülök, hogy amiért nekünk anno küszködni kellett, és sokaknak a saját pénzét kellett beforgatni abba a remélt projektbe, hogy legyen pálya, ma olyan otthona van a Forma–1-nek, ami segíti ezt a hatalmas, látványos üzletet.