NS-klub: Bujdosó Imre a taksonyi házában őrzi a cikkeket

„Édesapám szállításvezető volt, a menetlevélben gyűjtögette a rólam megjelent cikkeket, azóta is megvan mind – mesélte Bujdosó Imre. – Miután a világbajnokságot néhány éve a nyár közepére tették a versenynaptárban, elmaradtak a Bujdi-napok: minden nyáron összegyűltünk a taksonyi házamban, és a mulatság eltartott két-három napig. Jól éreztük magunkat, na és olyankor mindig elővettük az albumokat, és felváltva kiáltoztunk fel lapozgatás közben: »Nézd, itt vagyok benne! Na, és ki van a következő lapon?« A régi vívótársakkal mindig jó találkozni, sajnálom, hogy jó ideje erre nem volt lehetőségünk.”

Bujdosó Imre már fiatalon szerepelt a Népsportban, és pályafutása legelején többször is előfordult, hogy rosszul írták le a nevét – ő persze bosszankodott, ám édesapja erre is talált megoldást: „Ne aggódj, fiam, mihelyst eredményesebb kardvívó lesz belőled, az újságírók is megtanulják helyesen leírni a nevedet!”

Nem berzenkedett tovább a fiatal Bujdosó, az eredmények pedig egyre jöttek.

„Nem merem azt mondani, hogy bezzeg a mi időnkben, mert az egyértelműen elárulja, hogy öregszem, ám azt mégiscsak el kell mondanom, hogy akkortájt az Ifjúsági Barátság Versenyt a tizenöt–húsz éves korosztálynak rendezték meg, én pedig négyet is megnyertem, vagyis tényleg igen korán írt rólam a Népsport” – mondta a hosszú évek óta Németországban dolgozó kardmester, aki azt is elismerte, ezek a cikkek, aztán pedig a felnőttek között elért sikereket tanúsító írások kifejezetten ismertté tették őket.

„Örültünk, ha felnőttként értünk el jó eredményeket, mert akkor nagyobb terjedelemben foglalkoztak velünk – árulta el Bujdosó Imre. – És persze olyan is előfordult, hogy hiába nyertem korosztályos világbajnokságot, alig-alig írtak rólam, mert, mondjuk, az Oroszlány focicsapata rangadót játszott a Tatabányával...”