Csupasport: Rasid, a sivatag királya nyerte a testvérharcot

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.04.02. 20:37
Címkék
A marokkói Rasid el Morabiti újra, immár kilencedszer győzött a Szaharában rendezett Marathon des Sables nevű, 250 kilométeres futóversenyen, míg a nőknél az először induló spanyol Anna Comet bizonyult a legjobbnak.

Az időjárás az idén sem kímélte az indulókat a Szaharában rendezett 36. Marathon des Sables-en, amelyen öt versenyszakaszra osztva összesen nagyjából kétszázötven kilométert tettek meg. Nappal hőségben és olykor homokviharban futottak, éjszaka pedig hidegben pihentek rá a másnapi etapra.

A férfiaknál kiélezett küzdelmet hozott a viadal, a nyolcszoros bajnok Rasid el Morabiti az utolsó szakasz utolsó kilométerein tudott gyorsítani, a győzelem közte és öccse, Mohamed között dőlt el. A már egyébként is a sivatag királyának számító Rasid el Morabiti így negyven éves korára kilencszeres győztesnek mondhatja magát, és csupán egyetlen lépésre van az álmától, hogy tizedszer is diadalmaskodjon.

A teljes beszámolót elolvashatják a Csupasporton, ahol megnézhetnek egy videót a lóvontatta síszlalomról, amelynek egy amerikai kisvárosban már hagyománya van, végül megtalálhatják kollégánk 496-os kísérletnek nevezett futókihívásának újabb epizódját, amelyben egy igazi Jedi-lovaggal találkozik. Illetve majdnem igazival.

Legfrissebb hírek

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiköszörülte a csorbát, ment előre, mint a gép és megdolgozott az aranyért

Csupasport
2025.05.17. 17:03

Volt fent és lent, fel akarta adni, végül első nőként teljesítette a Projekt422-t

Csupasport
2025.05.09. 17:44

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58

Balesete miatt öt műtéten esett át, mégis hatalmas sikereket ért el idén

Csupasport
2024.11.26. 15:49

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

Csupasport
2024.10.11. 18:38

Csupasport: kilenc magyar aranyérem a szkander-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.08.25. 13:07

Csupasport: gyúrással lazít a spanyol sikerkapitány, De la Fuente

Csupasport
2024.07.20. 12:57
Ezek is érdekelhetik