Torna: továbbra is Magyar Zoltán az elnök

Vágólapra másolva!
2021.06.29. 19:21
null
Magyar Zoltán (Fotó: MATSZ)
Tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Tornaszövetség (MATSZ): újabb öt évre megválasztották a tíz éve regnáló, kétszeres olimpiai bajnok Magyar Zoltánt a szervezet elnökének.

 

A fővárosban, a Magyar Sport Házában megtartott eseményen a tagok egyhangúlag elfogadták a könyvvizsgáló beszámolóját, valamint az Ellenőrző Testület jelentését. Emellett jóváhagyták a MATSZ elnökségének 2020. évi szakmai, illetve a számvitelről szóló törvény szerinti pénzügyi beszámolóját is. A közgyűlés egyöntetűen megszavazta a 2020. évi közhasznúsági beszámolót, továbbá a 2021. évi szakmai és pénzügyi tervet is, és az alapszabály módosításról is döntöttek.

Az esemény záró akkordja az elnök és az elnökségi tagok megválasztása volt. A közgyűlés egyhangúlag voksolt a tíz éve regnáló kétszeres olimpiai bajnok Dr. Magyar Zoltánra, így a Nemzet Sportolója további öt évig irányítja majd a szövetséget. Az új elnökség is megválasztásra került, a résztvevők egyöntetű voksai alapján a héttagú testületet a korábbi elnökség - Bán Teodóra, Berki Krisztián, Prof. dr. Borbély Attila, dr. Mosóczi László, Sörös Ferenc - alkotja, kiegészülve az új elnökségi taggal, dr. Vörös Józseffel, és természetesen a régi-új elnökkel.

A szervezet újraválasztott első embere megköszönte a belé vetett bizalmat, és mindenkit biztosított arról, hogy továbbra is mindent megtesz a hazai tornasport fejlődéséért:

„Nagyon köszönöm mindenkinek és nagyon örülök neki, hogy egyhangúlag választott meg a közgyűlés. Minden erőmet és kapcsolati tőkémet latba vetem majd annak érdekében, hogy a következő időszakban is tovább szolgáljam a hazai tornasportot. Rendkívüli, eddig sosem tapasztalt időszak van mögöttünk a Covid miatt, de úgy érzem, sikeresen vettük ezt a nehézséget is. Amióta elnök vagyok, a szövetség igyekezett csendesen, de hatékonyan tenni a dolgát, az eredmények ünneplését pedig meghagytuk azoknak, akik ezeket elérték: a sportolóknak, az edzőknek és az őket segítő sportszakembereknek. Ez a munkamegosztás marad a jövőben is.” – mondta az újabb öt évre megválasztott Magyar Zoltán.

Az új elnökség a közgyűlést követően megtartotta első ülését is, ahol a korábbiakhoz hasonlóan az általános elnökhelyettes pozíciójára Sörös Ferencet, míg alelnököknek Mosóczi Lászlót és Borbély Attilát választották meg.A közgyűlésen részt vett Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója is.

Legfrissebb hírek

Jövőre is lesz Szombathelyen torna-vk-verseny

Torna
2025.09.29. 17:50

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
2025.09.29. 13:18

Folytatódik a „csata”: elkezdődött a szombathelyi Challenge vk-viadal

Torna
2025.09.26. 22:14

Torna: tisztul a kép a vb-t illetően

Egyéb egyéni
2025.09.21. 16:26

Torna csb: a Honvéd és a Dunaújváros megvédte címét

Egyéb egyéni
2025.09.20. 21:23

Molnár Botond ötödik lett talajon a párizsi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2025.09.15. 08:52

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Hatvanéves Borkai Zsolt, Szöul olimpiai bajnoka

Torna
2025.08.31. 07:18
Ezek is érdekelhetik