Jövőre is lesz Szombathelyen torna-vk-verseny

Vágólapra másolva!
2025.09.29. 17:50
null
Jozsef FreschliMagyar Zoltán (Fotó: MTSZ)
„Megkaptuk a 2026-os rendezés jogát, és ismét szeptemberben találkozunk” – fogalmazott a Magyar Tornaszövetség hétfői hírlevelében Magyar Zoltán elnök.

A szövetségi elnök hozzátette a vasárnap zárult viadalhoz hasonló lesz a formátum, és reméli, a hangulat is ugyanolyan jó lesz, mint idén. A szombathelyi vk-n 38 ország tornászai vettek részt, a hazai válogatott mérlege egy arany-, három ezüst- és két bronzérem.

„Tavaly is sokan voltak, de most talán még többen, és mi a közönségért tornázunk. Ezért jártunk el előtte iskolákba, ezért tartottunk élménybeszámolókat Berki Krisztiánnal, hogy minél több embert csábítsunk a lelátóra. Azt hiszem, elértük a célunkat: nagyszerű produkciókat láthattunk, és a magyar eredmények tovább öregbítették a sportág hírnevét” – mondta Magyar Zoltán, majd elárulta, bár a rendezvény során akadtak technikai kihívások, a verseny szakmai színvonala kiemelkedő volt.

„Mindenki azt mondta, hogy ez egy nagyon sikeres világkupa volt. A magyar tornászok teljesítménye és a közönség lelkesedése is igazolta, hogy érdemes Szombathelyre hozni a világ legjobbjait” – tette hozzá.

 

Legfrissebb hírek

Torna-vb: rontásokkal „tarkított” nap

Torna
13 órája

„A NOB is elítéli az indonéz kormány bojkottját az izraeli tornászok ellen” – Csisztu Zsuzsa jelenti Lausanne-ból

Torna
2025.10.18. 11:56

Beütött a bojkott: a CAS döntése alapján Izrael tornászai végül nem indulhatnak a jakartai torna-vb-n

Torna
2025.10.14. 14:10

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

Torna-vb: az izraeliek nem utazhatnak be Indonéziába

Egyéb egyéni
2025.10.10. 10:59

Férfi kosár Ek: ciprusi ellenféllel teljes a Szombathely csoportja

Kosárlabda
2025.10.03. 09:19

Haladás Szombathelyen – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
2025.10.01. 23:43

Férfi kosárlabda: ősszel és tavasszal is Szombathelyen szerepel a magyar válogatott vb-selejtezőn

Kosárlabda
2025.09.30. 16:28
Ezek is érdekelhetik