Hatvanéves Borkai Zsolt, Szöul olimpiai bajnoka

1972-ben kezdett el versenyszerűen tornázni a Rába ETO-ban. 1982-ben nyújtón ifjúsági Európa-bajnoki bronzérmes lett, 1983-as felnőttválogatott behívója már a Los Angeles-i olimpiai csapattagság reményében érkezett, de a bojkott az ő korai ötkarikás álmait is kettétörte. A következő évben átigazolt a Budapesti Honvédba, ezzel együtt a győri Röck Samu helyett a későbbi mesteredző, Gerber László vette szárnyai alá.

„Erre a sportra született” – Borkai alkata, hosszú végtagjai nemcsak jól mutattak a szeren, ruganyossága és a tornasportban nélkülözhetetlen ügyessége mind a hat szeren eredményesen vitte előre. A bajnokoknál nem ritka maximalizmusa segítette a kísérletezéseket is, Borkai az elsők között volt a kiváló pályatárssal, Fajkusz Csabával együtt, akik – ma már a váll sérülékenysége miatt betiltott – egy kézről egy kézre elengedett Gienger-szaltóval sokkolták a világot. Borkainak az 1985-ös oslói Eb-n aranyérmet hozott a nyújtógyakorlata. Ugrásban ugyanitt bronzérmet szerzett, ez is jól példázta, hogy igazi összetett tornász volt, aki lólengésben vitte tovább a magyar hagyományokat a legmagasabb szinten. Klubtársával, a háromszoros Európa-bajnok Guczoghy Györggyel fej fej mellett fejlesztették gyakorlataikat, és a hazai, valamint nemzetközi versenyeken is rendre egymás fair riválisai voltak.

Borkai 1987-ben ért fel a vb-dobogó tetejére, amikor Rotterdamban megnyerte a lólengés döntőjét, s nyújtón is megvillant a bronzérmével. Az 1988-as szöuli olimpián bokasérülést szenvedett még a szerenkénti döntők előtt. Egy korábbi interjúban ezt úgy aposztrofálta, hogy „sebeinek nyalogatása” az egyre közelgő lólengésdöntő előtt legalább elterelte a figyelmét a rá nehezedő, mind nyomasztóbb lelki teherről. A gyakorlata közben úgy érezte, nem volt képes annyira lefeszíteni a lábfejét, mint szerette volna, ám a fináléban így is tíz pontot kapott, s az akkori szabályok szerint a szovjet Dmitrij Bilozercsevvel és a bolgár Ljubomir Geraszkovval együtt állhatott fel a dobogó felső fokára. Ő az egyetlen magyar, aki hármas holtversenyben győzött ötkarikás játékokon.

1989 májusában, a mesterfokú bajnokságon szalag- és porcsérülés érte egy leérkezés után, amit műtét követett. Mivel a sérült lába nem jött teljesen rendbe, 1990 januárjában bejelentette visszavonulását, s noha 1992-ben visszatért a válogatottba, hogy a szerenkénti vb-n lólengésben induljon, a selejtezőben kiesett. Pályafutása során 19 magyar bajnoki címet szerzett.

Sportvezetőként 1996-ban a tornaszövetség, a MOTESZ elnökségi tagja lett, és elkezdte a MOB-on belüli menetelését is a sportolói bizottságban. 1999 és 2002 között a Győr-Moson-Sopron Megyei Sportbizottság elnöki tisztségét töltötte be, MOB-tag, majd 2009-től MOB-alelnök lett. 2010 novemberétől hat és fél éven át volt a MOB elnöke, amíg 2017 májusában alulmaradt kihívójával, Kulcsár Krisztiánnal szemben.

A Nemzeti Sport profiljába nem feltétlenül illik, hogy politikusi pályafutását elemezzük, de Borkai Zsolt a 2006-os önkormányzati választásokon a Fidesz-­KDNP színeiben indulva elnyerte Győr polgármesteri címét, s e pozíciójában még kétszer megerősítették a választók. Sőt, 2019-es, egy blogger által közzétett, hatalmas felháborodást kiváltó házasságon kívüli jachtos botránya – amelyet később nyilvánosan beismert, s bocsánatot is kért érte – sem akadályozta meg, hogy Győrben ismét újraválasszák. Nem sokkal az ominózus eset után tisztségéről lemondott és egy időre visszavonult a politizálástól. 2024-ben újra elindult az önkormányzati választáson, a harmadik helyen végzett, ugyanakkor kompenzációs listáról bekerült a közgyűlésbe, így képviselő maradt. Emellett jelenleg a Győri Atlétikai Club elnöke, s vállalkozóként falusi turizmussal foglalkozik.

A ma 60 esztendős Borkai Zsoltot kétszer, 1987-ben és 1988-ban az év magyar tornászának választották, bekerült a Magyar Tornasport Halhatatlanjai közé, vagyis tornászként mindent elért, amit sportoló elérhet, ugyanakkor sokak szerint politikusként és sportvezetőként a ki nem aknázott lehetőségek embere maradt.