Csupasport: Kokó hatodik Eb-jére készül, de ez kicsit más lesz

Vágólapra másolva!
2021.05.09. 19:47
Kovács „Kokó” István feleségével, Kovács-Garami Katalinnal egy csapatban szerzett országos szeniorbajnoki ezüstérmet duatlonban, ám az nem hozta lázba, hogy a Fradi színeiben az Újpest előtt végeztek, mert elkötelezettsége csak a focira érvényes.

Április végén, a Balatonbogláron megrendezett duatlon országos bajnokság szenior csapatversenyének második helyén a Ferencváros végzett, amelynek négyfős együttesében megtalálhattuk a félmaratoni magyar bajnok Kovács-Garami Katalin, és férje, Kovács „Kokó” István nevét is.

„Szezonkezdésnek jó volt ez a viadal, igaz, nem vagyok a rövid táv szerelmese, megöregedtem már a gyorsasághoz – mondta a Csupasport megkeresésére Kovács István, olimpiai bajnok ökölvívó, aki a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség főtitkára, aki ötvenegy évesen készül ismét Európa-bajnokságra. – Ötöt megnyertem, de ezúttal nem a helyezés számít, hanem hogy egy nagyon jól eső, szép versenyt teljesítsek.”

A teljes beszélgetést Kovács Kokó Istvánnal elolvashatják a Csupasporton, ahol egy videón bemutatjuk Lutz Eichholzot is, aki új szintre emelte a magashegyi túrázás fogalmát: úgy megy fel a csúcsra, mint bárki más, viszont egyáltalán nem úgy jön le onnan.

Legfrissebb hírek

A végjátékban dőlt el, férfi vízilabda-válogatottunk is ezüstérmes; Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten az NB I nyitányán

E-újság
Tegnap, 0:00

Fel az aranycsatákra!; Muhari Eszter nyolc közé kerülne a párbajtőrözők csapatával

E-újság
2025.07.22. 23:09

Révész Attila: Az első hatba kerülés a cél a Kisvárdánál; Windecker József: Ha küzdünk, Kolozsváron is lehet keresnivalónk

E-újság
2025.07.16. 23:34

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
2025.07.06. 23:40

Gyászol a sportvilág: elhunyt Diogo Jota; Hajszálon múlt, de keleti fölény lesz az NB I-ben

E-újság
2025.07.03. 23:10

Marco Rossinak mindenkire szüksége lesz; Csikós Zsóka: Még fel kell dolgoznom, hogy három aranyat nyertem

E-újság
2025.06.25. 00:58

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
2025.06.21. 00:02

Kezdődik a klubvilágbajnokság; Géresi Krisztián szögre akasztotta a cipőjét

E-újság
2025.06.13. 23:32
Ezek is érdekelhetik