Csupasport: A vírus sem rontotta el az évem – Csécsei Zoltán

Vágólapra másolva!
2021.01.03. 17:47
Csécsei Zoltán előző esztendejét nem tudta elrontani a koronavírus, klasszis ultrásunk decemberben sem lazított, 2020 kilométert futott le az év utolsó hónapjában, az elsőben pedig interjút adott a Csupasportnak.

„Az októberi országos bajnokságon elért huszonnégy órás országos csúcsomra vagyok a legbüszkébb a tavalyi eredményeim közül – mondta a Csupasportnak Csécsei Zoltán. – A versenyt jó egy héttel a rajt előtt lemondták, azt hittük, nem rendezik meg, ezért kerestem másikat, és elintézték, hogy nevezhessek az Ultrabalaton Trailre az év utolsó viadalaként. Megvolt a rajtszámom is, erre a rajt előtti pénteken bejelentették, hogy mégis lesz ob...”

Csécsei már nem akarta lemondani a Trailt, így egy száztíz kilométeres versenyen vett részt egy héttel az ob előtt, és a mai napig nem tudja megmondani, milyen hatással volt ez a teljesítményére – valószínűleg rontott rajta. A teljes interjút megtalálják a Csupasporton, ahol elolvashatják annak a túrázónak a történetét, akit egy zuhanás után hajléktalanok mentettek meg, és a testépítőről, aki megpróbálta végigcsinálni Mike Tyson egykori edzésprogramját.

Legfrissebb hírek

Liverpool: az első tétmeccs az első trófeáért; Dajka László: Szórakoztatni csak felszabadultan lehet

E-újság
2025.08.09. 23:45

Kós Hubert: Vagy nyerünk, vagy tanulunk; Fradi: az utolsó előtti lépés a BL-alapszakasz felé

E-újság
2025.08.05. 23:30

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2025.07.27. 23:40

A végjátékban dőlt el, férfi vízilabda-válogatottunk is ezüstérmes; Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten az NB I nyitányán

E-újság
2025.07.25. 00:00

Fel az aranycsatákra!; Muhari Eszter nyolc közé kerülne a párbajtőrözők csapatával

E-újság
2025.07.22. 23:09

Révész Attila: Az első hatba kerülés a cél a Kisvárdánál; Windecker József: Ha küzdünk, Kolozsváron is lehet keresnivalónk

E-újság
2025.07.16. 23:34

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
2025.07.06. 23:40

Gyászol a sportvilág: elhunyt Diogo Jota; Hajszálon múlt, de keleti fölény lesz az NB I-ben

E-újság
2025.07.03. 23:10
Ezek is érdekelhetik