Csupasport: három perc alatt kialakult a jövő évi Ultrabalaton mezőnye

Vágólapra másolva!
2020.11.17. 18:33
Zelcsényi Miklós főszervező megtiszteltetésnek tartja, hogy a tavalyi hat perchez képest rekordsebességgel fogytak el a szabad helyek a jövő évi, 15. NN Ultrabalaton csapatversenyére.

A jövő évi NN Ultrabalatonra már 1300 csapat jelezte részvételét, s több mint 630 csapat szerepel a várólistán. A szabad helyek mindössze három (!) perc alatt fogytak el, ami új csúcs a verseny történetében.

„Az előző évben már úgy gondoltuk, hat percnél gyorsabban nem telhetnek be a helyek, és ne felejtsük el, az még a pandémia előtti időszakban történt – hangsúlyozta Zelcsényi Miklós, az NN Ultrabalaton főszervezője. – Számítottunk rá, hogy ezúttal is népszerű lesz a verseny, és gyorsan betelnek majd a szabad helyek, elvégre ez egy óriási futóbuli, de három percre mi sem számítottunk. Nagyon hálásak vagyunk a futóknak, hogy ismét bizalmat szavaztak nekünk, főleg annak tükrében, hogy ebben a helyzetben különösen nagy terhet ró a csapatkapitányokra egy-egy csapat megszervezése.”

További részleteket megtudhat a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Kós Hubert és Milák Kristóf is aranyérmes az ob-n; interjú az FK Csíkszereda edzőjével

E-újság
2025.04.10. 23:39

Már 30 derbi óta veretlen a Fradi; 70 éves Skaliczki László

E-újság
2025.04.06. 23:50

A statisztika nem a Fradi mellett szól; a vb-pótselejtező is kemény lenne

E-újság
2025.03.31. 23:30

Bruna de Paula: Sikerülhet bajnokságot és BL-t is nyerni; Portugálián át vezethet az út a vb-re

E-újság
2025.03.24. 23:35

Hétfői sportműsor: folytatódnak a vb-selejtezők, pályán az angol válogatott

Minden más foci
2025.03.24. 00:21

PSG–Liverpool: a legnagyobb gólgyárak csatája; Báder Márton: Nem vagyunk reálisak, ha kötelezőnek tartjuk az Eb-szereplést

E-újság
2025.03.04. 23:45

Exkluzív interjú Sallai Rolanddal; bemutatták Miskolcon a DVTK új edzőjét

E-újság
2025.02.27. 23:50

Rossi a pillanatnyi forma alapján dönt; Okorn szívesen maradna a kosárválogatott élén

E-újság
2025.02.24. 23:13
Ezek is érdekelhetik