Csupasport: Milata meditációs sikere az Ultrabalaton Trailen

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.10.21. 13:48
Címkék
Nagyjából egy évvel ezelőtt robbant be a hazai terepfutó-köztudatba a felvidéki Szádalmáson élő Patrik Milata, aki akkor 7:14-es pályacsúccsal nyerte meg a nagy presztízsű Piros 85-öt. A hétvégén a Burger King Ultrabalaton Trailt rendezték meg, és ismét Milata-siker született, hiszen 9:26:57 alatt teljesítette a kétszáz méter híján 110 kilométeres távot, csaknem egy órával előzte meg a második helyen célba érő, az idén elképesztően sok versenykilométert futó Csécsei Zoltánt.

„Amolyan meditációs verseny volt, hiszen kevés emberrel találkoztam – mondta Milata a csupasport.hu oldalnak. – Szinte a legelején megléptem, aztán turistát alig láttam, csak a lelkes, csupa szív önkéntesekkel találkoztam, akik remekül tették a dolgukat.” „Amolyan meditációs verseny volt, hiszen kevés emberrel találkoztam – mondta Milata a csupasport.hu oldalnak. – Szinte a legelején megléptem, aztán turistát alig láttam, csak a lelkes, csupa szív önkéntesekkel találkoztam, akik remekül tették a dolgukat.”

Milata először vett részt az eseményen, de reméli, nem utoljára, hiszen nagyon élvezte a kiemelkedően jól szervezett versenyt – részletek a csupasport.hu oldalon!

Legfrissebb hírek

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
Tegnap, 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58
Ezek is érdekelhetik