Vízilabda MK: idegenbeli bravúrjával lépéselőnybe került a Szolnok a Vasas ellen

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2025.09.13. 19:07
null
A kék sapkás szolnokiak meglepték a Vasast (Fotó: Dömötör Csata)
Alaposan meglepte a nyáron átalakuló Vasast az állandóságra építő Szolnok, amely lendületes és fegyelmezett játékkal hatgólos előnybe került a férfi vízilabda Magyar Kupa negyeddöntőjének slágerpárharcában.

Még hogy nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba… A Vasas és a Szolnok ismét egymásra akadt a férfi vízilabda Magyar Kupa negyeddöntőjében, az előző idényhez hasonlóan az angyalföldiek kezdték otthon a kétmeccses párharcot. Mégis micsoda különbség! A szolnoki kerettagok szinte kivétel nélkül részesei voltak a tavalyi bravúros továbbjutásnak, a fővárosiaknál a fél csapat kicserélődött a nyáron, Szlobodan Nikicsnek hat új játékost kell(ett) beépítenie. Erre szokták mondani, hogy idő kell az összeszokáshoz, de hát éppen abból van a legkevesebb: a jövő hétvégén már Bajnokok Ligája-selejtező vár a Vasasra.

Egyelőre azonban kupalázban égnek a piros-kékek szimpatizánsai, szombat délután a vízilabdázók és a labdarúgók is játszottak – a leglelkesebbek az Illovszky-stadion előtt útba ejtették a Komjádi uszodát. Az első negyedben nem sok örömük volt, mert a vendégek (jóval) magasabb fordulatszámon pörögtek, emberelőnyben különösen hatékonyan pólóztak. Időt is kért a Vasas, mire Zerinváry Lóránd középről átlőtte a zónát, majd az elnyűhetetlen Bedő Krisztián villant meg, miközben Józsa Ottó megbabonázta a hazaiak lövőit. Hangay Zoltán elégedetten nyugtázta a látottakat, nyolc perc után 6–1-re vezetett a Szolnok – aligha bánták a szurkolók, hogy csütörtököt mondott az eredményjelző…

Más kérdés, hogy hét negyed még hátra volt a párharcból, nem is hagyta annyiban a dolgot a Vasas. Mizsei Mártont a nyáron igazolt Joao Fernandes váltotta a kapuban, aki hamar megtalálta a közös hangot a mezőnyjátékosokkal, eksztázisban ünnepelte a blokkokat és a labdaszerzéseket. Jelentősen feljavult a hazaiak védekezése, csakhogy a Szolnoké sem puhult, vagyis a nagyszünet előtt inkább úszóversenyt láttunk, némi birkózással fűszerezve. Ha Kovács Gergő lövése a félidő utolsó másodpercében befelé pattan a kapufáról, visszaállt volna az ötgólos különbség – a labda meggondolta magát, de Nikics mesternek így is volt mit felvázolnia a mágnestáblájára.

A Vasas edzője űzte-hajtotta játékosait, Fernandes tökéletes magyarsággal instruált a kapuból, a szívós szolnokiak ugyanakkor továbbra sem hagyták érvényesülni a házigazdát. Várnai Kristóf gólját elvették a játékvezetők, az ismételt fórból már nem tudtak betalálni a fővárosiak, cserébe lefordult a Szolnok – így lett 9–6 helyett 10–5. Lendületes, ötletes, virtuóz: csak dicsérő jelzőket használhatunk a Tisza-partiak támadójátékára, a látottak alapján teljesen megérdemelten nyerték meg 13–7-re az első mérkőzést. A vendégszektorból vastaps zúgott, az ünnepléssel viszont még várni kell, ahogyan az angyalföldiek sem kesereghetnek sokáig, ha nem tettek le a továbbjutásról…

Hatgólos előnyből várhatja a visszavágót a Honvéd is, amely hazai medencében gólfesztivált rendezett a derekasan küzdő Szentes ellen. A BVSC és a Ferencváros már kiharcolta a négy közé kerülést – valójában nem is szombaton, hanem már a pénteki első mérkőzésen. A zuglóiak az UVSE-t, a címvédő zöld-fehérek a Szegedet búcsúztatták kettős győzelemmel, mindkét esélyes 40 gól fölé jutott a párharcában.

VÍZILABDA MAGYAR KUPA
Férfiak. Negyeddöntő
1. mérkőzések
VasasPlaket–Szolnoki Dózsa 7–13 (1–6, 2–1, 2–2, 2–4)
G: Djurdjics, Gyárfás 3-3, Szalai P., ill. Kovács Gergő 4, Szabó II Bence 3, Bedő, Kakstedter 2-2, Zeman, Zerinváry
Endo Plus Service-Honvéd–Metalcom-Szentes 20–14 (3–3, 7–3, 6–5, 4–3)
G: Bencz, Vicskovics 4-4, Kevi, Sugár 3-3, Kiss B., Vadovics V. 2-2, Ekler B., Simon H., ill. Asanin 4, Pellei, Szatmári 3-3, Horváth Á. 2, Hajdú A., Takács J.

Visszavágók
Szegedi VE Goodwill Pharma Fortacell–FTC-Telekom 5–16 (2–5, 2–3, 0–6, 1–2)
G: Gólya, Spitz 2-2, Kürti, ill. Fekete G., Nagy Ákos, Varga Vince 3-3, Lugosi 2, De Toro, Haverkampf, Szöllősi, Vigvári Vendel, Vismeg Zs.
Továbbjutott: az FTC, kettős győzelemmel (43–14)
BVSC-Manna ABC–UVSE 21–8 (8–0, 6–2, 6–3, 1–3)
G: Ekler Zs. 5, Tátrai D. 4, Batizi, Benedek M., Pintér N., Susiasvili 2-2, Dobi, Kormány, Ofner, Simon B., ill. Kovács K. 3, Fülöp B. 2, Gál M., Korbán, Szabó Á.
Tj.: a BVSC, kettős győzelemmel (41–10)

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
Visszavágók
18.00: Szolnoki Dózsa–VasasPlaket
18.30: Metalcom-Szentes–EPS-Honvéd

Nők
Selejtező. B-csoport (Laky uszoda)
BVSC-Manna ABC–Szegedi VE Goodwill Pharma Fortacell 21–7 (5–2, 5–2, 3–1, 8–2)
G: Dobi, Lendvay 5-5, Mucsy 4, Dömsödi Dalma, Gorter, Pőcze 2-2, Nagy L., ill. Felkai 5, Pádár B., Tátrai Sz
Szeged–KSI SE 15–7 (4–3, 5–1, 2–3, 4–0)
G: Felkai 3, Baksa B., M. Csuk, Mihály K., Tátrai Sz. 2-2, Bódi, E. Csuk, Németh V., Pádár B., ill. Binder, Dimitrovics, Kemény A. 2-2, Péter N.
BVSC–KSI 23–9 (6–1, 7–3, 4–3, 6–2)
G: Gorter, Nagy L. 4-4, Dobi, Lendvay 3-3, Bereczki, Dömsödi Dalma, Tóth F. 2-2, Kiss E., Mucsy, Végvári, ill. Kemény A. 4, Péter N. 3, Dimitrovics 2
A végeredmény: 1. BVSC 6 pont, 2. Szeged 3, 3. KSI 0. A csoport első két helyezettje bejutott a negyeddöntőbe.

 

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda Eurokupa: második győzelmével a továbbjutás küszöbén a Szolnok

Vízilabda
3 órája

Férfi vízilabda Eurokupa: fölényes győzelemmel kezdett a Szolnok

Vízilabda
23 órája

Szivós Márton a Csupasz pisztolyból idézett, amikor a játékvezetőről kérdezték – videó

Vízilabda
2025.09.29. 17:20

A Vasas két győzelemmel jutott tovább a férfi póló BL selejtezőjéből

Vízilabda
2025.09.21. 14:35

Férfi vízilabda BL: meccs nélkül is főtáblás a Vasas

Vízilabda
2025.09.20. 16:29

Férfi vízilabda BL: győzött, közel a főtáblához a Vasas

Vízilabda
2025.09.19. 20:28

A négy között megismétlődik a tavalyi döntő a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2025.09.15. 16:01

Férfi vízilabda MK: négy között a Szolnok és a Honvéd

Vízilabda
2025.09.14. 20:28
Ezek is érdekelhetik