Csupasport: húsz év a ringben – Lisa Marie Varon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.06.02. 19:02
Korábbi sorozatunkban bemutattuk a Mr. Olympia győzteseit, most tíz testépítő fitneszmodell következik. Lisa Marie Varon indulhatott volna a Ms. Olympia versenyen, de a pankrációt választotta.

Az elmúlt harminc évben jócskán akadtak csillagok a szakág történetében, köztük Lisa Marie Varon, akit Tara, illetve Victoria becenéven is ismerhetnek, hogy az egyéb, kevésbé szalonképes nevekről ne is beszéljünk.

A visszavonulását tavaly bejelentő 49 esztendős hölgy Kaliforniában született egy Puerto Ricó-i származású, vietnámi veterán édesapától és egy Koreában született török anyától, aki Japánban volt énekesnő. Varonnak korábban három bátyja született, mindhárom birkózott, Bobby Varon 1983-ban meg is nyerte a Pánamerikai Játékokat.

A pankrátornőrőltöbbet is megtudhat a csupasport.hu weboldalon!

Legfrissebb hírek

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
14 perce

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
9 órája

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
Tegnap, 16:50

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Schäfer nélkül a vb-selejtezőben; Bamidele Yusuf: Újpest helyett Ferencváros

E-újság
2025.09.02. 23:32

Csúcstalálkozó a Premier League-ben; Guzi Blanka ezüstérmes

E-újság
2025.08.31. 00:37
Ezek is érdekelhetik