Csupasport: a női testépítők legszimmetrikusabbika

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.06.30. 17:49
A venezuelai Yaxeni Oriquen-Garcíát minden idők második legjobbjának tartják a szakágban, de éremgyűjteménye mellett elsősorban gyönyörűen kidolgozott izomzatára is büszke lehet.

A Nemzetközi Testépítő- és Fitneszszövetség (IFBB) száz női testépítőt rangsoroló listáján Yaxeni Oriquen-García a második helyet foglalja el. Csak Iris Kyle előzi meg, aki karrierje során is néhányszor felülmúlta, elvégre 2004 és 2014 között tíz Ms. Olympia-címet szerzett, míg Oriquen-García egy első, egy második és négy harmadik hellyel büszkélkedhet.

Vagyis nem nevezhetjük sikertelennek pályafutását, amely 1989-ben kezdődött. Öt Ms. International-elsőséggel büszkélkedhet, hazája, Venezuela legsikeresebb testépítője, no meg egyetlen Ms. Olympia-győztese.

A versenyidőszakban 73–77 (egyébként 84–86) kilós, 173 centiméter magas hölgy a Maracaibo-tó partján fekvő, csaknem 300 ezres Cabimasban született, az iskola mellett pedig eleinte modellkedett. A testépítéssel 23 esztendősen kezdett el komolyabban foglalkozni, négy évvel később közép-amerikai bajnokságot nyert, majd az Egyesült Államokba költözött, s azóta is ott él. A sikert nem adták könnyen, mert 1993-tól hiába versenyzett a profik között, eleinte csak a helyezéseket gyűjtögette.

További részleteket megtudhat a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
2 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
11 órája

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Schäfer nélkül a vb-selejtezőben; Bamidele Yusuf: Újpest helyett Ferencváros

E-újság
2025.09.02. 23:32

Csúcstalálkozó a Premier League-ben; Guzi Blanka ezüstérmes

E-újság
2025.08.31. 00:37
Ezek is érdekelhetik