Csupasport: a legjobb budapesti futóhelyek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.06.10. 17:45
Több kitűnő maratonistánk is elárulta a Csupasportnak, hol fut a legszívesebben: Jenkei Péter kedvence a Hármashatár-hegy, Csere Gáspár ha teheti, a XI. kerület és Érd között fut, míg Gyurkó Fanni a János-hegy környékére esküszik fővárosunkban és vonzáskörzetében.

Fővárosunkban és környékén minden adva van ahhoz, hogy bárki megtalálja a neki leginkább kedvező futókörnyezetet. Sík terepen vagy emelkedőkkel, a forgalmas budapesti belvárosban vagy a csendes hegyvidéken a lehetőségek teljes tárháza áll a sportolók, hobbisták rendelkezésére. Mi most három profinál érdeklődtünk, melyek a kedvenc terepeik – hátha jó tippeket adnak azoknak, akik a megfelelő helyszínen gondolkoznak!

A férfi maratoni országos bajnokság címvédője, a Vasas SC színeiben versenyző Jenkei Péter a Budai-hegységre esküszik. A sportoló azt is elárulta, hogy edzés közben általában rendezi a gondolatait, feldolgozza a napi történéseket, vagy ha éppen egy célversenyre készül, az jár a fejében, ott hogyan lenne jó futni.

Rajta kívül Csere Gáspárt ás Gyukó Fannyt is megkérdeztük, valamennyien elárulták kedvenc futóhelyeiket, amit elolvashatnak a Csupasport oldalán, ahol összeszedtük a leghihetetlenebb bringás rekordokat is, hogy Önöknek már ne kelljen keresgélnie, amelyeket így egy helyen megtalálnak, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
1 perce

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
8 órája

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
Tegnap, 16:50

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Schäfer nélkül a vb-selejtezőben; Bamidele Yusuf: Újpest helyett Ferencváros

E-újság
2025.09.02. 23:32

Csúcstalálkozó a Premier League-ben; Guzi Blanka ezüstérmes

E-újság
2025.08.31. 00:37
Ezek is érdekelhetik