Csupasport: a hegy gyógyító ereje – szinte újra látott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.04.23. 19:32
Címkék
Első vak spanyolként hódította meg az északi sarkvidéket Javier Rojas, aki már gyerekként is imádta a hegymászást, ám egy öröklött gyerekkori betegség következtében fokozatosan elvesztette a látását.

Javier Rojas gyerekkora óta imádja a hegyeket, nyolcéves kora óta cserkész volt Zaramagában, ám egy gyerekkori, a családja nagy részét érintő rendellenesség miatt fokozatosan elvesztette a látását. Pedig még jogosítványa is volt, amit magától adott le, miután egyik reggel pékárut szállítva szinte semmit sem látott a ködben.

Annyira megijedt, hogy valakinek bajt okoz, hogy a munkáját is otthagyta. Később tovább romlott az állapota, már írni és olvasni sem tudott, így kénytelen volt lemondani a hegymászótúrákról is.

Pár évvel később mégis teljesített egy expedíciót Norvégiában, az északi sarkvidéken, hogy hogyan, azt elolvashatják a Csupasporton.

Oldalunkon ezen kívül beszámolunk a Groove Trails új, innovatív instant túráiról is.

Legfrissebb hírek

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2 órája

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
Tegnap, 16:50

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Csupasport
2025.07.27. 16:30

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58
Ezek is érdekelhetik