Csupasport: fitbalance – az izzadás garantálható!

Vágólapra másolva!
2019.10.06. 18:57
Október 13-án rendezik meg a Papp László Budapest Sportarénában a legnagyobb hazai életmód- és sportfesztivált, amelyen Péntek Enikő és Tatarek Rezső is megmozgatja a sportolni vágyókat.

Péntek Enikő, a ZONA edzésmódszer megalkotója és Tatarek Rezső, a 4LIFE életmódprogram kitalálója az idén is ott lesz a Fitbalance-on, amelyre sok-sok meglepetéssel és természetesen kreatív produkcióval készülnek.

Hogyan emlékszik vissza a tavalyi eseményre?

Péntek Enikő: „A fellépésemen páros és egyéni gyakorlatokat adtunk elő. Volt olyan gyakorlat, amelyet egymás kezét fogva végeztünk, mást pedig szólóban. Örömmel láttam, milyen sokan jöttek el a rendezvényre, ami részben annak is betudható, hogy a részvételt ingyenessé tették a szervezők.”

Tatarek Rezső: „Emlékezetes rendezvény volt a tavalyi, amelyről a vendégek is elismerően nyilatkoztak a különböző közösségi médiafelületeken. Példaértékű, hogy az idén a rendezők a véleményüket szem előtt tartva igyekeznek javítani az esemény színvonalán. Tizenkét éve járok a Fitbalance-re, eddig a tavalyi volt a legjobb.”

A párhuzamos interjú további részét a csupasport.hu weboldalon elolvashatja.

Legfrissebb hírek

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
2025.09.09. 16:49

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10

Schäfer nélkül a vb-selejtezőben; Bamidele Yusuf: Újpest helyett Ferencváros

E-újság
2025.09.02. 23:32

Csúcstalálkozó a Premier League-ben; Guzi Blanka ezüstérmes

E-újság
2025.08.31. 00:37

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
2025.08.21. 23:57

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Csupasport
2025.08.17. 15:10

Liverpool: az első tétmeccs az első trófeáért; Dajka László: Szórakoztatni csak felszabadultan lehet

E-újság
2025.08.09. 23:45
Ezek is érdekelhetik