Csupasport: Nemcsak mondja, példát is mutat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.07. 20:42
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője néhány éve kezdett rendszeresen futni. Győrfi Pál elárulta a Csupasportnak, ő azt vallja, nem kell világcsúcsokat futni, viszont a rendszeres mozgással sokat tehetünk az egészségünkért. 

„Három-négy évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy jobban odafigyelek a mozgásra, azóta futok. Általában egy kört szoktam teljesíteni, ha van időm, akkor esetleg kettőt”mondta a Csupasportnak Győrfi Pál, aki azért is mondott igent a Nemzeti Futóverseny nagyköveti tisztére, mert munkája során is rendszeresen látja, mennyire fontos, pontosabban mennyire fontos lenne az egészséges életmód.„Három-négy évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy jobban odafigyelek a mozgásra, azóta futok. Általában egy kört szoktam teljesíteni, ha van időm, akkor esetleg kettőt”mondta a Csupasportnak Győrfi Pál, aki azért is mondott igent a Nemzeti Futóverseny nagyköveti tisztére, mert munkája során is rendszeresen látja, mennyire fontos, pontosabban mennyire fontos lenne az egészséges életmód.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint naponta háromezer esetük van, amelyek nagyobb része nem közlekedési baleset, hanem olyan esetek, amelyek betegségekkel kapcsolatosak, és egészségesebb életmóddal megelőzhetők lennének.

A teljes cikket elolvashatják a Csupasporton, ahol Vágó Bogi a blogjában a futók számára egy igen hétköznapi témát jár körül: a rajtszám viselésénél a dörzsölést vagy a szúrást válassza-e a futó?

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
2025.10.22. 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12

Az aranyéremért ment – meg is szerezte a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.18. 16:04

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

A szoros cipőfűző és a fájdalmak ellenére győzött a BUFF-on

Csupasport
2025.10.16. 16:16

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

Jó eredményeket ért el, de csalódásként élte meg az idényt

Csupasport
2025.10.11. 14:12

A Spartathlon-győztes Mórocza Andrea elárulta, ki a legnagyobb ellenfele

Csupasport
2025.10.09. 14:20
Ezek is érdekelhetik