Csupasport: célba érés törött bordával

Vágólapra másolva!
2019.06.26. 17:54
Június elején rendezték meg az egyik legnagyobb hazai terepultraversenyt, az Ultra Trail Hungaryt, amelynek 84 kilométeres távján indult Váradi Csilla is, aki egy hatalmas esés után mindent megtett, hogy célba érjen. Nyolcadik lett!

– Kevesebb, mint a táv egyharmadánál tört el két bordája, és szerzett egyéb sérüléseket. Hogy történt ez?
– Gyomorgörccsel küszködtem körülbelül tizenkét kilométer megtételét követően. Nem tudtam semmit magamba tuszkolni. Kezdtem eléhezni és kiszáradni, így figyelmetlenebb is lettem és éreztem, hogy a lábaim is folyamatosan gyengülnek. A Dömös előtti vízszintesebb részen elbotlottam egy kisebb kőben és elestem. A bal térdemre, majd a jobb könyökömre érkeztem. A jobb vádlim azonnal begörcsölt, úgyhogy igazából észre sem vettem, hogy a jobb oldalamat is beütöttem.– Kevesebb, mint a táv egyharmadánál tört el két bordája, és szerzett egyéb sérüléseket. Hogy történt ez?
– Gyomorgörccsel küszködtem körülbelül tizenkét kilométer megtételét követően. Nem tudtam semmit magamba tuszkolni. Kezdtem eléhezni és kiszáradni, így figyelmetlenebb is lettem és éreztem, hogy a lábaim is folyamatosan gyengülnek. A Dömös előtti vízszintesebb részen elbotlottam egy kisebb kőben és elestem. A bal térdemre, majd a jobb könyökömre érkeztem. A jobb vádlim azonnal begörcsölt, úgyhogy igazából észre sem vettem, hogy a jobb oldalamat is beütöttem.

Váradi Csilla viszontagságairól, s futásának egyéb érdekességeiről a csupasport.hu oldalon olvashat, ahol megtudhatja még, hogy miért a lengyel Wanda Rutkiewicz hegymászót tartják a legerősebb nőnek.

Legfrissebb hírek

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
2025.07.06. 23:40

Gyászol a sportvilág: elhunyt Diogo Jota; Hajszálon múlt, de keleti fölény lesz az NB I-ben

E-újság
2025.07.03. 23:10

Marco Rossinak mindenkire szüksége lesz; Csikós Zsóka: Még fel kell dolgoznom, hogy három aranyat nyertem

E-újság
2025.06.25. 00:58

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
2025.06.21. 00:02

Kezdődik a klubvilágbajnokság; Géresi Krisztián szögre akasztotta a cipőjét

E-újság
2025.06.13. 23:32

Euró-tízmilliókban mérhető profitot hozott a párizsi olimpia; Eldar Civic: Bekereteztetem a Ferencváros-mezemet

E-újság
2025.06.12. 23:21

UEFA-kupa-döntő: 40 éves a Videoton sikere; Majoross Gergely: A következő vb-re még felkészültebbek leszünk

E-újság
2025.05.21. 23:49

60 ezer néző előtt a kupáért; Magyar hokicsoda az elit-vb-n

E-újság
2025.05.13. 23:50
Ezek is érdekelhetik