Triatlon: Lukács kategóriagyőztes az Ironman-versenyen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.23. 12:22
Lukács Levente az összetettben az ötödik helyen végzett, kategóriájában, a 25-29 évesek között pedig az első lett a New Orleans-i Ironman 70.3-as középtávú versenyen.

A korábbi öttusázó, aki második éve triatlonozik, a 920 induló közül a harmadik helyen fejezte be az úszást, amelynek távját a szeles, hideg idő miatt 1900-ról 700 méterre rövidítették le – tájékoztatta a versenyző csapata az MTI-t. A 90 kilométeres kerékpározást 2 óra 26 perc alatt teljesítette, s feljött másodiknak. A félmaratoni futás során összetettben az ötödik helyre szorult vissza, kategóriájában viszont nem volt nála jobb.

Lukács Levente New Orleans-i eredményével indulási jogot szerzett a jövő évi Ironman 70.3-as világbajnokságra, amelyet Nizzában rendeznek.

Legfrissebb hírek

Triatlon: a vb-n is bizonyította az erejét a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
10 órája

Lehmann Csongor 2023 és 2024 után ismét a legjobb tízben a vb-sorozatban és a nagydöntőn is!

Egyéb csapat
2025.10.19. 10:58

Triatlon: hatodik lett a mix-váltó az U23-as világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.10.18. 10:58

Hatodik a magyar mixváltó a triatlon-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:18

Triatlon-vb: mindhárom érmesünk ott lesz a szombati mixváltóban

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:25

Triatlon: a 17 éves Szalai Fanni világbajnoki ezüstérmes a juniorok között

Egyéb egyéni
2025.10.17. 09:07

A Kropkó testvérek a világbajnoki dobogón!

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:33

Első Ironman-versenyén a legjobb magyarként végzett

Csupasport
2025.10.15. 14:57
Ezek is érdekelhetik