Szervátültetettek olimpiája: letette az esküt a magyar csapat

Vágólapra másolva!
2017.06.18. 15:57
Letették az esküt vasárnap a XXI. szervátültetettek világjátékára utazó magyarok.

Az ünnepélyes eskütételen Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár köszöntötte az 52 fős magyar csapat tagjait, akik részt vesznek június 25. és július 2. között a málagai eseményen.

„Örömteli érzés számomra, hogy egy olyan csapat előtt állhatok, akiknek tagjai már megvívták életük csatáját és győztesként álltak fel belőle” – mondta az ünnepségen az államtitkár.

Szabó Tündén kívül Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság, valamint Berente Judit, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke is köszöntötte a küldöttséget.

Az idei évben 21. alkalommal rendezik meg a szervátültetett társadalom legrangosabb eseményét, a szervátültetettek világjátékát, ahol kétévente 10 sportágban, átlagosan 55-60 ország sportolói mérhetik össze az erejüket.

A magyar csapat legutóbb 41 arany-, 23 ezüst- és 23 bronzérmet szerzett az argentínai Mar del Platában.

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
Tegnap, 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 3. rész, Papp László

Egyéb egyéni
2025.08.25. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
2025.08.23. 17:16
Ezek is érdekelhetik