Sportpolitika: Szabó Tünde veszi át Simicskó István posztját

Vágólapra másolva!
2015.09.11. 12:24
null
Szabó Tünde sportjogász, egészségügyi szakjogász és úszó szakedzői képesítéssel is rendelkezik
Hivatalosan is megerősítést nyert az, amire korábban már utalást tettünk: Szabó Tünde jogász, a Magyar Úszószövetség alelnöke vette át a sportállamtitkári posztot a honvédelmi miniszterré kinevezett Simicskó Istvántól.

 

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) pénteki közleménye szerint Balog Zoltán miniszter a 41 éves sportjogászt kérte fel sportért felelős államtitkárnak, aki a felkérést elfogadta.

Szabó Tünde – aki az 1992-es barcelonai olimpián 100 méteres hátúszásban ezüstérmet szerzett – 2004-től az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottságának tanácsadója, később a Főpolgármesteri Hivatal sportügyosztályának munkatársa volt.

A sportjogász, egészségügyi szakjogász és úszó szakedzői képesítéssel is rendelkező sportállamtitkár 2011-től 2015-ig a Magyar Úszószövetség főtitkáraként dolgozott, 2012-ben pedig a Magyar Olimpiai Bizottság tagja lett. Tevékeny részt vállalt abban, hogy Magyarország az utóbbi években az úszósport egyik legfőbb versenyrendezője lett világszinten.

„Jelenleg a Magyar Úszószövetségnél alelnöki pozíciót, a Magyar Olimpiai Bizottságnál pedig elnökségi tagságot töltök be. Meg fogjuk nézni, hogy az államtitkári feladatokkal összeférhetőek-e ezek a titulusok, de nyilván hasznos, ha közvetlenül belelátok az ügyek menetébe, más kérdés, hogy nem szavazhatok vagy hozhatok döntéseket egy elnökségi ülésen, de akár véleményezhetek anyagokat, vagy napirendeket” – nyilatkozott Szabó Tünde.

Hozzátette: a megtisztelő felkérésnek azért is örül, mert egyik szakterülete a sportjog, amely elengedhetetlen része a mai élsportnak.

„A közeljövőben nagyon sok komoly feladat vár ránk, és nekem is vannak terveim, amelyeket szeretnék mint államtitkár megvalósítani” – mondta, jelezve, ezekről majd a jövő heti kinevezése után kíván részletesebben beszélni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik