Torna-vb: a korproblémák miatt veszélyben az észak-koreai indulás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.07. 11:32
Címkék
Egyik tornászának hamis születési igazolása miatt 30 napra felfüggesztette a Koreai NDK tagságát a sportág nemzetközi szövetsége (FIG), így veszélybe került az észak-koreai versenyzők indulása az október 16-án rajtoló rotterdami világbajnokságon. A döntés ellen öt napon belül lehet fellebbezni.

Hong Su Jung az adatok szerint 21, 25 és 26 éves is lehet, mivel a 2007-es világbajnokságon ugrásban ezüstérmes tornásznőt a 2004-es athéni olimpia óta három különböző születési dátummal jelentette le hazája szövetsége. Hong „eredetileg" 1985. március 9-én született, a 2007-es vb alatt már 1986. március 9. volt ez a dátum, a rotterdami vb indulóinak listáján pedig 1989. március 9. szerepel a neve mellett.

Az ügyet tovább bonyolítja, hogy Hong nővére, a pekingi játékokon ugrásban aranyérmes Hong Un Jong szintén 1989. március 9-én született egyes papírok szerint.

A FIG szabályzata 1997 óta azt mondja ki, hogy 16 évesnél fiatalabb tornász nem vehet részt világbajnokságon vagy olimpián, de Ázsiában gyakran megpróbálják kijátszani ezt az előírást. A nemzetközi szövetség hét hónapja fosztotta meg a sydneyi bronzérmétől a kínai női csapatot, mivel egyik tagjáról, Tung Fang-hsziaóról (Dong Fangxiao) bebizonyosodott, hogy csak 14 esztendős volt 2000-ben.

Az észak-koreaiak is próbálkoztak már a megengedettnél fiatalabb tornász indításával: az 1991-es vb-n felemáskorláton aranyérmes Kim Kvang Suk például 1989 és 1991 között folyamatosan 15 éves volt – akkor ez volt a megengedett alsó korhatár.

Legfrissebb hírek

Jövőre is lesz Szombathelyen torna-vk-verseny

Torna
2025.09.29. 17:50

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
2025.09.29. 13:18

Folytatódik a „csata”: elkezdődött a szombathelyi Challenge vk-viadal

Torna
2025.09.26. 22:14

Torna: tisztul a kép a vb-t illetően

Egyéb egyéni
2025.09.21. 16:26

Torna csb: a Honvéd és a Dunaújváros megvédte címét

Egyéb egyéni
2025.09.20. 21:23

Molnár Botond ötödik lett talajon a párizsi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2025.09.15. 08:52

Hatvanéves Borkai Zsolt, Szöul olimpiai bajnoka

Torna
2025.08.31. 07:18

Jordanov Zoltán: Visszatérni a gyökerekhez

Utánpótlássport
2025.08.29. 18:38
Ezek is érdekelhetik