Lovas világjátékok: Szász visszacsúszott, Kovács előrelépett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.06. 09:18
A vadászugratás után még harmadik Szász Sándor – a magyar válogatott szövetségi kapitánya – az 55. helyre csúszott vissza keddi teljesítményével díjugratásban az egyesült államokbeli Lexingtonban zajló lovas világjátékokon.

Hugyecz Mariann az egyik akadálynál leesett lováról, így őt kizárták, Kovács Henri viszont javított, a viadal honlapja alapján a 81.-ről a 72. pozícióba lépett előre. A csapatverseny első fordulójában – melynek eredményei az egyénibe is beleszámítottak – a magyar alakulat Hugyecz bukása miatt befejezte szereplését.

A legjobb tíz együttest felvonultató második fordulóba nem jutottak be a 2009-ben Európa-bajnok svájciak, valamint a világbajnoki címvédő hollandok sem, így nekik a jövő évi kontinensviadalon kell dobogós helyen végezniük ahhoz, hogy ott lehessenek az olimpián, ahova a világjátékokról az első öt helyezett kerül közvetlenül. Az élen a németek állnak, őket a kedden nagyon jól szereplő brazilok követik, míg a harmadik helyet a hétfői versenynap után még éllovas amerikaiak foglalják el.

Az egyéni verseny pénteken ér véget. Az egyesült államokbeli viadal az egyike azoknak, amelyeken keresztül vezet az út a londoni olimpiára.

LOVAS VILÁGJÁTÉKOK, LEXINGTON 
DÍJUGRATÁS. ÁLLÁS A CSAPATVERSENY 1. FORDULÓJA UTÁN
Egyéni: 1. Haled el-Eid (szaúdi, Presley Boy) 2.20 pont, 2. Rodrigo Pessoa (brazil, Rebozo) 2.80, 3. Phillipe Le Jeune (belga, Vigo d,Arsouilles) 3.11, ...55. Szász Sándor (Moosbachhofs Goldwing) 12.99, ...72. Kovács Henri (The Real Deal) 16.62, ...113. Hugyecz Mariann (Cash) - kiesett
Csapat: 1. Németország 17.80 pont, 2. Brazília 18.49, 3. Egyesült Államok 18.69, ...25. Magyarország (kiesett)
Legfrissebb hírek

Vajdasági győztest avattak: Rozs Anna Júlia nyerte meg a Nemzeti Vágtát

Egyéb egyéni
2025.10.05. 18:33

Hivatalosan is elkezdődött a Nemzeti Vágta

Egyéb egyéni
2025.10.04. 21:13

Elkezdődött a Nemzeti Vágta

Egyéb egyéni
2025.10.03. 22:27

Kisorsolták a Nemzeti Vágta előfutamainak sorrendjét

Egyéb egyéni
2025.09.16. 19:38

Hétvégén nemzetközi sztárparádé a százéves Kincsem Parkban, Nikola Jokics versenylovai is futnak

Egyéb egyéni
2025.09.02. 16:20

Lázár Vilmos: sikerrel pályáztuk meg a 2027-es kettesfogathajtó-világbajnokság megrendezését

Egyéb egyéni
2025.08.28. 15:14

Hölle Martin: Pont a vébére érett be az előző két év munkája

Egyéb egyéni
2025.08.28. 07:07

Kettesfogathajtó-vb: Hölle Martin és a magyar csapat megvédte címét

Egyéb egyéni
2025.08.24. 17:19
Ezek is érdekelhetik