Torna: nyolcadik lett a magyar csapat az akrobatikus vb-n

Vágólapra másolva!
2010.07.18. 19:33
Címkék
Szenzációsan szerepeltek az akrobatikus torna világbajnokságán a magyar versenyzők Wroclawban: a felnőtt egység, Meleg Dóra, Xue Andrea és Vincze Borbála a nyolcadik helyen végzett, ezzel minden idők egyik legjobb magyar eredményét érte el.

A sportakrobaták korosztályos és felnőtt vb-jén, a 22. akrobatikustorna-világbajnokságon 25 ország versenyzői vettek részt, ezzel minden idők legnagyobb vb-jére került sor. Hazánkat juniorban 5 egység képviselte, a felnőttek női hármas egységben indultak: Meleg Dóra, Xue Andrea és Vincze Borbála. A felnőttek már a selejtezőben remekeltek, dinamikus és kombinált gyakorlatuk hibátlan lett, a statikusban is csak egy apró rontás volt. Edzőjük, Bertha Zsolt már ekkor sejtette, hogy ott lehetnek a legjobbak között. A hármas nyolcadikként be is került a fináléba, amelyben kombinált gyakorlatukat bemutatva megtartották a nyolcadik pozíciót, és ezzel a magyar sportakrobatika egyik legnagyobb eredményét produkálták.

„Nagyon boldogok vagyunk, hiszen több mint 10 éve nem volt ilyen nagyszerű eredmény. 1997 óta nem volt felnőtt magyar egység döntőben, csak dicséret illeti a lányokat" – nyilatkozta Deák Katalin delegációvezető.

„Úgy tűnik, hogy ez a sportág is a színpadiasság irányába mozdult el, és egyre nagyobb hangsúlyt kap a művészi hatás. Mi még nem erre készültünk, ennek fényében elégedett vagyok a juniorok eredményével. Érthető, hogy a sportág változik, hiszen a cél az olimpia programjába való bekerülés – mondta Köhler Ákos szövetségi kapitány.

Legfrissebb hírek

Jövőre is lesz Szombathelyen torna-vk-verseny

Torna
2025.09.29. 17:50

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
2025.09.29. 13:18

Folytatódik a „csata”: elkezdődött a szombathelyi Challenge vk-viadal

Torna
2025.09.26. 22:14

Torna: tisztul a kép a vb-t illetően

Egyéb egyéni
2025.09.21. 16:26

Torna csb: a Honvéd és a Dunaújváros megvédte címét

Egyéb egyéni
2025.09.20. 21:23

Molnár Botond ötödik lett talajon a párizsi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2025.09.15. 08:52

Hatvanéves Borkai Zsolt, Szöul olimpiai bajnoka

Torna
2025.08.31. 07:18

Jordanov Zoltán: Visszatérni a gyökerekhez

Utánpótlássport
2025.08.29. 18:38
Ezek is érdekelhetik