Öttusa: Gyenesei Leila ötödik lett a moszkvai vk-döntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.06.19. 17:41
Gyenesei Leila az ötödik, Tóth Adrienn a 26. helyen végzett szombaton az öttusázók moszkvai világkupa-döntőjében. Győzött az olimpiai bajnok német Lena Schöneborn.

A tavaly bronzérmes Gyenesei a viadal honlapja alapján kilencszáz ponthoz közeli, viszonylag jó vívással kezdett, majd megnyerte az úszást, ezzel két szám után a harmadik helyen állt. A lovaspályán hatvan pontot hullajtott el, így továbbra is az élcsoportban volt: a kombinált számnak negyedikként vágott neki Schöneborn, a lett Jelena Rublevska és az orosz Polina Sztrucskova mögött. A lövészetekkel megszakított 3000 méteres futásban aztán Sztrucskova nagyon visszaesett, Gyeneseit viszont megelőzte a litván Donata Rimsaite és az orosz Jekatyerina Huraszkina.

Tóth az első két tusát követően a kilencedik pozíciót foglalta el, de a lovaglás nem jött igazán össze neki, emiatt az utolsó részversenyt megelőzően a 18. volt a 34 fős mezőnyben, végül még nyolc helyet visszaesett.

Vasárnap a férfiak versenyét rendezik, a mezőnyben ott lesz a címvédő és egyben világbajnok Marosi Ádám, valamint Kasza Róbert és Tibolya Péter.

Az idei sorozatban a mexikói Playa del Carmenben, Kairóban, az angliai Medwayben, Budapesten és Berlinben lehetett pontokat gyűjteni a vk-döntőbe kerülésért.

ÖTTUSA-VK 
DÖNTŐ, MOSZKVA
1. Lena Schöneborn (német) 5348 pont
2. Donata Rimsaite (litván) 5292
3. Jelena Rublevska (lett) 5272

...

5. Gyenesei Leila 5240 (vívás: 19 győzelem/14 vereség/888 pont, úszás: 2:05.79 perc/1292 pont, lovaglás: 1140 pont, lövészet-futás: 12:50.10 perc/1920 pont)

...

26. Tóth Adrienn 4800 (18/15/860, 2:15.28/1180, 1012, 13:33.80/1748)

Legfrissebb hírek

Belák János: Optimisták lehetünk a magyar öttusa jövőjét nézve

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:07

Öttusa Eb: nyolcadik Bereczki Richárd és Tárkányi Zsombor férfi váltóban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.27. 20:14

Öttusa Eb: bronzérmes női váltóban Eszes Noémi és Mészáros Emma

Egyéb egyéni
2025.07.27. 13:45

Öttusa Eb: Koleszár Mihály régi vágya teljesült; Bauer Blanka bátor vívással alapozta meg a napját

Egyéb egyéni
2025.07.26. 16:21

Koleszár Mihály Eb-ezüstérmes Madridban; a férfiaknál is a magyaroké az arany csapatban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 18:13

Öttusa Eb: Bauer Blanka bronzérmes Madridban; magyar arany csapatban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 12:51

Öttusa Eb: a férfiaknál is négy magyar lesz ott a fináléban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.24. 20:48

Öttusa Eb: maximális magyar létszám a női döntőben Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.23. 20:45
Ezek is érdekelhetik