Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

– Egymás után a második világbajnoki ezüstérmét szerezte meg, mondhatni, megvédte a vébéezüstjét. Más volt, mint a tavalyi?     
– Én is pontosan így fogalmaztam meg magamnak. Címvédő második lettem – mondta lapunknak Guzi Blanka. – Teljesen más volt az odavezető út, a bennem lévő érzések, már csak azért is, mert tavaly Csengcsouban olimpiai kvóta járt a vébédobogóért, annak talán még jobban örültem, mint az éremnek. Illetve az első vébéérmemet az utolsó, hagyományos öttusa-világbajnokságon szereztem, a következőt az első megújítotton – az ilyen apróságokat is szeretem elraktározni. Sokkal érettebb versenyzővé váltam az elmúlt egy évben. Tavaly magamat is megleptem, hogy képes voltam dobogóra állni, most inkább láttam reális célnak, hogy odaérhetek legalább a top hatba. Ami igazán különleges a szívemnek, hogy anya és apa az idei versenyemet élőben láthatta.

– Tizedik versenyét futotta idén. Mint mondta a döntő után, úgy is tervezte, hogy minél több tapasztalatot szerez az akadálypályán. Menet közben mennyire volt megterhelő, és az idény végén mennyire érződik annak?     
– 2022-ben hasonlóan sűrű volt az év, akkor iszonyatosan elfáradtam, idén messze nem. Májusban volt egy kis megingásom, de megszereztem az első magyar bajnoki címemet, majd következett a háromhetes bulgáriai edzőtábor – ekkor elindult egy jó sorozat, ami a vébé-ezüsttel zárult le. Jó ideje azt mondom, a májusi pazardzsiki viadal – amelyen nem jutottam döntőbe – volt az egyik kulcspontja az évnek. Egyáltalán nem fogtam fel kudarcként. Annak a tanulsága sokat nyom a latban, hogy most egy világbajnoki érmet tarthatok a kezemben.

Üstökösként robbant be a felnőttmezőnybe idén a Kaunasban történelmet író 14 esztendős      Farida Halil:      a sportág történetében először nyerte el mind a négy kategóriában a világbajnoki címet (U17, U19, junior, felnőtt). A gyermekkori két- és háromtusa után 2023-ban, éppen az ifi OCR-éra elején kezdett öttusában versenyezni, vagyis nem kellett átszoknia a lovaglásról, így előnye e területen nem véletlen. Idén nyolc nemzetközi versenyéből hetet megnyert egyéniben, egyedül a budapesti világkupaversenyen kapott ki Gulyás Michelle-től. Az eddigiek alapján csak vívásban volt verhető, ám a többi számban – különösen az OCR-ben – annyira kiemelkedett, hogy nem volt esély ellene. A kaunasi vb selejtezőjéből úgy jutott tovább tükörsimán, hogy mínusz hármat vívott, tízpontos büntetéssel. Ám Kaunasban már nem nyert utcahosszal. Anélkül, hogy telhetetlenek lennénk ilyen remek eredmény után, és egyértelmű ok-okozati következtetést vonnánk le, de érdekesség, hogy Halil a női döntő táblavívásában 0–3-ra állt a svájci Anna Jurt ellen kilenc másodperccel a vége előtt, az egyiptomi innen egyenlített, és jutott tovább a kedvezményezettsége miatt. Ha ez nincs, Halil kapásból húsz ponttal kevesebbel áll egy szám után – és 12 másodperccel előzte csak meg Guzi Blankát a célban.

– Említette, hogy az év eleje kicsit nehezen indult, de végső soron Pazardzsikot leszámítva minden versenyén a top tízben volt, bronzérmes lett a világkupadöntőn, ezüstöt szerzett a vegyesváltó-vébén, aranyat vegyes váltóban az Eb-n. Az utóbbi öt versenyéből négyen dobogóra állt. Ha csalódott is volt kezdetben, kiegyenesedtek a kérdőjelek? 
– Abszolút! Tavaly magasra tettem a lécet, a két főversenyen, a vébén és az olimpián második és negyedik lettem, idén megismételtem, a vébén és az Eb-n második és negyedik lettem. Nem is álmodtam ilyen eredményekről, mert tanulóévként fogtuk fel 2025-öt. Annyira hálás vagyok, hogy egyáltalán képes voltam felvenni az új sportág ritmusát! Egy-egy vívás okoz még csalódottságot, arra gondolok, vajon miért nem látom az elvégzett munka eredményét ott és akkor. De már van rutinom abban, hogyan kezeljem ezt verseny közben.

– Igyekezett nem nagy jelentőséget tulajdonítani a selejtezőnek, mert arra is utalt, úgy érzi, egész évben döcögősen indultak a versenyei. Az elődöntőben és a döntőben látottak alapján valóban semmissé váltak a kezdés nehézségei – a próféta szóljon önből a jövőben is! Ám az is érdekel, hogy ezt csak idén tapasztalta, vagy már korábban is előfordult ilyen?     
– Éreztem már ilyet korábban is, de idén szinte kivétel nélkül. Nehézkesen rázódtam bele a versenyekbe, de ezzel együtt már tavaly is azt éreztem, passzol a személyiségemhez, hogy egymást érik a viadalok. A tavalyi vébé első napján is elbizonytalanodtam a kezdés után, miközben jó formában voltam – mégis milyen jól sikerült a vége. Így az érzés mellett idén pontosan tudtam, nem szabad kétségbeesnem, mert sokszor volt már hasonló. Fizikailag és mentálisan is szükségem volt arra a selejtezőn, hogy ráhangolódjak a versenyre, de ha egy-egy helyen hibáztam, a folytatásban sokkal jobban összpontosítottam arra, amiben korábban rontottam.

– Az elődöntőben és a döntőben szinte hibátlanul versenyzett, és valóban úgy látszott, könnyen átlendült a negatívumokon, legyen az első körös kiesés a táblavívásban vagy a korábbi rontás a billenő létrán az akadályon. Valóban könnyen sikerült áthidalnia a problémákat, vagy csak kívülről látszott úgy?     
– Inkább csak úgy tűnt. Még a döntőben is, amikor leugrottam a harmadik létráról, csak akkor könnyebbültem meg, hogy megoldottam. Ami a döntős vívást illeti, két forgatókönyvem volt: abban hittem erősebben, hogy aratok legalább egy győzelmet és az előrelendít, de ott volt a másik is, ha nem sikerül, nincs semmi gond, akkor tizenhetedik vagy tizennyolcadik leszek a számban, és félreteszem, innen megyek tovább, már a következő számra figyelek. Ez nagyon nehéz, mert alapvetően igen rosszul viselem az apró buktatókat is, de azért sikerült félretennem – szerintem ezen a területem fejlődtem a leginkább.

– Azt is mondta közvetlenül a döntő után, nagyon sok munkájába került az, hogy azon a szinten legyen, ahol most van fizikailag és mentálisan is. A fizikai felkészülés adja magát, a sok edzés meghozza a gyümölcsét. A mentális oldalon hogyan lehet dolgozni?     
– Hetente kétszer járok szakemberhez – ketten is segítenek engem –, ha verseny van, online tartjuk a kapcsolatot, nemcsak videochaten, írásban is. Ennek eredménye, hogy szerencsére már tavaly észrevettem magamon, hogy a tét nem megtör, hanem koncentrálta a figyelmemet az aktuális feladatra. Így volt ez most is, szerintem ez látszott például a lövészetemen is. A döntő előtt azt írtam az otthoniaknak és a segítőimnek is: készen állok. Nem szoktam csak úgy a levegőbe pufogtatni ilyen erős kifejezéseket, tényleg átéltem.

NAGYON MEGÉRDEMELTE Guzi Blanka a vébéezüstöt – visszaköszönt, hogy mindig alázatosan végzi a munkáját, sikeresen lett „ezüstcímvédő”. Szép Balázs ötödik helye szintén remek a tavalyi második után is – újra harcban volt a dobogóért, ráadásul vébén. A magyar csapat helyzetét nehezítette, hogy Bőhm Csaba betegségből fakadó féléves kihagyása miatt nem tudott a többiekhez képest rendesen felkészülni, hiányzott a versenyrutinja, Koleszár Mihály szintén betegség miatt esett ki az utolsó pillanatban, Gulyás Michelle pedig jelenleg is sérült – de a körülményekhez képest jól helyt­állt a válogatott. Az idény végére alig látszódott, hogy a korábbi junioroknak, akik eleve akadálypályával űzték az öttusát az elmúlt két évben, előnyük lenne. A férfiaknál az izomerőt az idősebbek is megszerezték az új versenyszámhoz, viszont a rutin a vívásban és a laser runban őket segítette a fiatalokkal szemben, ezért tudtak harcban maradni. A lányoknál ez nem volt feltétlenül igaz, mert Farida Halil tizennégy évesen kiemelkedett, bár úgy vélem, túl sokat dolgozik, dolgoztatják, szerintem kiégetik, mire odaérne az olimpiára. Egy ilyen kimagasló idény után teherként nehezedhet rá, hogy elvárják tőle: ha egyszer sikerült neki, máskor is hoznia kell az eredményeket. Ráadásul mindenki őt akarja majd legyőzni – innentől sokkal nehezebb dolga lesz, hogy megtartsa ezt a szintet.

– Ahogy arról is beszélt, nem elégedetlen, mert érzi a fejlődést, de még mindig nem tart ott, ahol igazán szeretne.     
– Most nyugodt vagyok – ha éppen káosz van körülöttem, nem mindig vagyok derűlátó, de összességében abszolút elégedett vagyok azzal, ahol most tartok, és aki vagyok. Nagyon jó érzés haladni az úton, megélni azt, hogy még mindig keresem azt, miben és hol lehet fejlődni akár a fizikai, akár a mentális oldalát nézzük – például a körvíváshoz kapcsolódó felfogásomat még bőven lehet stabilizálni. Továbbra is vágyom arra, hogy csiszolhassak magamon.

– A hazai verseny könnyebbséget jelent a szurkolóinak, a budapesti fedett pályás, valamint a világkupaversenyen egy egész borsodi különítményt jelent meg, de most azokat a szurkolóit emelném ki, akik lehetőség szerint a világ távolabbi pontjaira is elkísérik, és akiket az imént ön is kiemelt. A Kistokaj feliratú zászlót nehéz volt eltéveszteni az arénában. Mit jelentett önnek a szülei jelenléte?     
– Azt a zászlót még gyermekkoromban vittük ki sporteseményekre, én is tartottam, szurkoltunk vele nagy sportolóknak – hihetetlen érzés, hogy ez a zászló most „nekem szurkol!” Büszkévé tesz, hogy ezt a kis települést képviselhettem a világ számos pontján. Nagyon sokat jelent, hogy a szüleim élőben drukkolhattak nekem. Szerencsés vagyok, hogy ilyen támogató közegben nőttem fel és élek. Ha távol is vannak, érzem az energiájukat, de ezúttal ők is átélhették a küzdést, a sikert, megoszthattam velük ezeket a pillanatokat – nagyon hálás vagyok, hogy velem voltak. Nehéz kifejezni ezt szavakban – amikor az elődöntő estéjén az arénában nem találkoztunk, eljöttek a szállodához csak azért, hogy megöleljenek és sok sikert kívánjanak a döntőre, mondanom sem kell, milyen hatással volt ez rám.

– Ez a tizedik éve az öttusában, amire a kézilabdáról váltott át. Milyen eddig az utazás?     
– Nem bántam meg! Nemcsak az eredmények miatt érte meg, hanem az emberek miatt is, akikkel összehozott a sors. Nagyon jót tett a személyiségemnek, hogy egy ilyen sokszínű egyéni sportágat kezdtem művelni. Hiszek Istenben, hiszek abban, hogy nem kell feltétlenül akarnom, hogy minden kérdésemre azonnal választ kapjak, de abban is hiszek, hogy nem véletlenül alakulnak a dolgok úgy, ahogy – hogy negyedik lettem olimpián, vagy kétszer második világbajnokságon. Vannak nehéz napok, amikor nem látok mindent pozitívan, de amikor minden letisztul és számot vetek a történésekkel, rájövök: a világ mázlistája vagyok, hogy ilyen életet élhetek! 

„Biztos alapokra építve akartunk fejlődni az új számban” – Mi volt a koncepció az új számra felkészülésben?      – Gyógytornával és erőnléti edzéssel indult az ősz tavaly, októberben kicsit ki is próbálta az elemeket, de Blanka alapvetően januártól edz az akadálypályán szisztematikusan. Részben, mert kezdetben fájlalta a bal vállát, részben mert eleve így terveztük: nem akartunk kapkodni, stabilan, biztos alapokra építve akartunk fejlődni az új számban, nem átugorva az egyes elemeket. Emellett azért mentünk el minél több versenyre, mert edzésen be lehet gyakorolni technikákat, de ha az a versenyen nem jön ki, akkor hiába, kell a tapasztalat. Előfordult, hogy rápróbált egy-egy olyan megoldásra is, ami edzésen sem ment biztosan, de a versenyen megcsinálta – akár a vébén is. Szükség van a kreativitásra is. A DVTK pedig rendkívül pozitívan állt hozzá, nem támasztott túl nagy elvárásokat az új számban.   – Miben látja, hogy bár tavalyról idénre a sportág jelentősen megváltozott körülötte, ugyanazt az eredményt hozta a világbajnokságon, mint egy éve?      – A stabil alapok mellett az akarnokságában: amikor már inkább be kellene fejezni az edzést, mert valamelyik elem nem megy, akkor is visszamegy, megcsinálja jól, és akkor fejezi be. Lehet, megpróbál valami olyan megoldást, amire nem biztos, hogy ott és akkor száz százalékig képes, de az akarata és a hite felülír mindent. Ez jelenleg tizennégy szakember munkáját dicséri.   – Verseny közben a több vagy a kevesebb kommunikációt igényli?      – Verseny alatt kimondottan a keveset. Sok esetben a hallgatás többet ér. Az edzések persze a gyakorlásra valók, ott igyekszem információval ellátni, és néha a versenyen is el kell mondanom egy-két dolgot, de az ő esetében összességében hasznosabb, ha csendben maradok, mert inkább kizökkentené.