Atlétika: a világbajnok rúdugró Gibilisco szakít az atlétikával

Vágólapra másolva!
2007.07.08. 14:14
Címkék
Befejezi sportpályafutását Giuseppe Gibilisco korábbi rúdugró világbajnok (képünkön), miután az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) doppingolás miatt kétéves eltiltást javasolt a sportolónak.

Az Itáliában doppingellenes hatósági jogköröket gyakorló CONI az Olasz Atlétikai Szövetségnél a maximálisan kiszabható büntetést indítványozta a 28 éves atlétának, aki a 2003-as párizsi vb-n nyert aranyérmet.

A 2004-es olimpián bronzérmes Gibiliscót még meghallgatja a szövetség, ő azonban azt mondta, már meghozta a döntését.

„Ugrok még majd Padovában, aztán kedden Lausanne-ban, s talán 15-én Sheffieldben – mondta. – Aztán pedig befejezem a versenyzést. Úgy bánnak velem, mint egy bűnözővel, ez már nem az én világom.”

„Soha nem doppingoltam, meg sem fordult a fejemben, és mindenkinek bátran bele merek nézni a szemébe. Csak a családomnak és a barátaimnak köszönhetem, hogy nem végeztem úgy, mint Marco Pantani.”

(Marco Pantani 2004-ben gyógyszertúladagolásban halt meg, miután a korábbi a korábbi Tour de France-győztes olasz versenyző pályafutását derékbe törték az ellene folyó doppingeljárások.)
Legfrissebb hírek

Coco Gauff néhány nappal a US Open rajtja előtt szakított edzőjével

Tenisz
10 perce

Szlovák Kupa: biztos DAC-továbbjutás

Minden más foci
25 perce

Evezés: eredményes nyarat zárt a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
40 perce

Több sportág kiemelkedő alakját díjazták az államalapítás ünnepén

Egyéb egyéni
41 perce

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
1 órája

Jégkorong: lerakta az alapokat az újjáalakuló U20-as válogatott

Utánpótlássport
1 órája

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
2 órája

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik