Csikós Zsóka: Bármi történjék, én már nyertem

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
• Milánó
Vágólapra másolva!
2025.08.20. 16:00
null
Csikós Zsóka K–1 1000 méteren a döntőbe, az olimpiai számban, 500 méteren a középfutmba jutott tovább szerdán, a milánói Idroscalón zajló világbajnokságon. A helyszínen értékelte a napot, s arról is szót ejtett, milyen volt háromszoros Európa-bajnokként készülni pályafutása első vb-jére.

– Nagyon magabiztosan nyerte meg a futamait. Hogyan értékeli a nyitó napot?
– Szerencsére minden nagyon jól alakult – kezdte Csikós Zsóka Milánóban. – Ezer méteren nyilván szerettem volna nyerni, mert az egyből döntőt jelentett, s egyben presztízskérdés is volt. Az idő nem számított, csak az, hogy nyerjek. Ötszázon is az volt a terv, hogy minél előrébb végezzek, középfutamonként valószínűleg két erősebb versenyző kap helyet, úgyhogy remélem, viszonylag megoldható futamba kerülök.

– Úgy tűnt, az ötszáz méterben is maradt némi tartalék.
– Nem alakult tökéletesen a pálya, megzavart, hogy visszalőtték a rajtot, nagyon hullámzik a víz, össze-vissza fúj a szél, szóval nehéz alkalmazkodni. Nem volt életem pályája, az utolsó százon próbáltam kicsit kiengedni, és tartani a helyem, hiszen az a lényeg, hogy a középfutam, s remélhetőleg a döntő jól sikerüljön. 

– Újdonsült háromszoros Európa-bajnokként érkezett Milánóba, élete első vébéjére. Mennyit kellett foglalkoznia a mentális felkészüléssel?
– Elég sokat, de erre az egész évben próbáltunk nagy hangsúlyt fektetni. Tavaly ez eléggé hiányzott, megcsorbult a szezon végére. Próbáltunk úgy odaállni erre a világbajnokságra, hogy bármi történjék, én már nyertem. És nem az Eb-sikerek miatt, hanem az egész évvel, ami fantasztikusan alakult. 

 

Legfrissebb hírek

„Emlékezetes világbajnokságot tudhatunk magunk mögött” – Bauer Gyula a maratoni kajak-kenu vb-ről

Kajak-kenu
Tegnap, 13:41

Kajak-kenu: hét érmet nyertek a fiatalok a maratoni vb pénteki napján

Utánpótlássport
2025.09.05. 19:22

Tizenegy érem az utánpótlás- és parasportolók pénteki mérlege Győrben

Kajak-kenu
2025.09.05. 18:14

Csorba Zsófia és Csikós Zsóka aranyérmes a győri maratoni vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.04. 16:51

A hónap utánpótlásedzője: augusztus jelöltjei

Utánpótlássport
2025.09.04. 09:00

Thomas Konietzko: Magyarország mindig különleges versenyt szervez

Kajak-kenu
2025.09.03. 19:17

Csorba Zsófia: Két órán át tartó síráshullám kapott el

Kajak-kenu
2025.09.02. 12:54

Pfeffer Anna 80 éves     

Kajak-kenu
2025.08.31. 07:57
Ezek is érdekelhetik