Autósport: a sivatagban rekedt éjszakára a korábbi F1-es világbajnok

Vágólapra másolva!
2019.11.26. 10:14
null
Buttonék autója megadta magát (Fotó: instagram/jensonbutton)
A Formula–1 2009-es világbajnoka, Jenson Button idén a tereprali szakágban próbálja ki magát, s egy Las Vegas-i verseny után a mexikói Baja 1000 elnevezésű futamon állt rajthoz. Jól is indult Button számára a viadal, több előzés és 235 mérföld megtétele után azonban autója meghibásodott, így navigátorával éjszakára a sivatagban rekedt.

„Nem akármilyen sztorival gazdagodtunk a Baja 1000-esen, amit meg kell osztanunk, bár nem vágytunk egy ilyen élményre. Jól indultunk a versenyen, ötöt is előztünk, és tán 7-8 lerobbant, kiesett ellenfelet is magunk mögé utasítottunk, és sikerült jó ritmusban haladnunk” – kezdi Button a beszámolóját az instagramra feltöltött bejegyzésében.

„Aztán 235 mérföldnél Terry Madden navigátorommal egyszer csak egy hangos csattanást hallottunk, az autónk leállt: eltörött a differenciálmű. Próbáltunk vigyázni ugyan az autóra és óvatosnak lenni, de az ilyesmi megesik. A fő baj az volt, hogy elég elhagyott helyen robbantunk le, és így az egész éjszakát a sivatagban kellett töltenünk. Összesen 17 órát töltöttünk kint, és csak olyan versenyzőkkel találkoztunk, akik arra kértek bennünket, hogy takarítsuk le a fényszóróikat, aztán mentek is tovább” – írta Button, aki elárulta: egész éjjel beszélgettek, Maddennel, s a sztorizgatás mellett a tábortűz táplálásával voltak elfoglalva.

„Csak gallyakat találtunk, így egész éjjel tettünk a tűzre. Élveztük a békés pillanatokat, és összességében jó kis élettapasztalat volt, ami nem teljesen olyan mint, mint vártam, de mindenképpen elraktározom” – fogalmazott Button.



 

Legfrissebb hírek

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

HunGarian Baja: Krotov nyert, Lukács az ötödik!

Egyéb autó-motor
2025.08.16. 23:25

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
2025.08.16. 10:42

Tereprali: Vanagas vezet, Lukács a legjobb magyar a HunGarian Baján

Egyéb autó-motor
2025.08.15. 20:46

F1 75: igazi klasszikus lett az első esős Magyar Nagydíj

F1
2025.08.13. 13:00

Button, Kubica, Magnussen, Rossi – 16 órakor rajtol a legendás Le Mans-i 24 órás

Egyéb autó-motor
2025.06.14. 08:55

Ha klasszikus F1-es nyitány, akkor Melbourne!

F1
2025.03.12. 10:40

Tereprali: ifj. Mészáros Lőrinc balesetet szenvedett, és a nagyváradi kórházban ellátták

Egyéb autó-motor
2024.06.17. 14:12
Ezek is érdekelhetik