Autósport: Alonso a pole-ban, Fittipaldi súlyos balesete – videó

Vágólapra másolva!
2018.05.05. 14:41
null
Ennyi maradt Fittipaldi autójából (Fotó: FIA)
A hosszútávú sportautó-világbajnokság (WEC) 2018–19-es idénye ezen a hétvégén kezdődik a belgiumi Spa-Francorchamps versenypályáján, és a szezon első időmérőjén már túl is jutott a mezőny. Ezen a korábbi F1-es pilótákkal, Nakadzsima Kazukival és Sébastien Buemivel egy csapatot alkotó Fernando Alonso által is vezetett Toyota végzett az élen – miután a legjobb időt futó Mike Conway, José Maria Lopez, Kobajasi Kamui trió Toyotáját egy adminisztrációs hiba miatt az időmérő után az idejét törölték. Az időmérőn Pietro Fittipaldi balesete borzolta a kedélyeket, a korábbi kétszeres F1-es világbajnok, Emerson Fittipaldi unokája kiegyenesítette az Eau Rogue kanyart, nagy sebességgel a gumifalba csapódott és mint később kiderült, mindkét lábát eltörte.

Alonso ígéretéhez híven megkezdte a szereplést a WEC maratoni szezonjában, amely ezen a hétvégén kezdődik a spái hatórás futammal, és a jövő évi Le Mans-i 24 órással zárul. A WEC időmérőjének szabályrendszere alapján egy csapat két pilótájának egy-egy legjobb köridejének átlagából lesz egy autó kvalifikációs ideje, ezeket rangsorolva alakul ki a rajtsorrend.

A pénteki időmérőn Alonsóék a második helyre kvalifikáltak, ám az időmérő után a leggyorsabb, Conway-féle Toyota köridejét törölték egy adminisztrációs hiba miatt – rosszul tüntették fel az üzemanyag átfolyásának mértékét – ráadásul a csapat egy kör hátrányból indulhat a versenyen.

Ezzel Fernando Alonso csaknem hat év után indulhat újra az élről egy versenyen – legutóbb a 2012-ben az F1-es Német Nagydíjat kezdhette az élről, még a Ferrari színeiben. Az volt az az esős időmérő, ami után azt találta mondani, hogy „nem mintha politizálni akarnék, de a körülmények különös összejátszása, hogy egy spanyol fickó Németországban egy olasz autóval végez a pole-ban”.

Az időmérőt rövid időre piros zászlóval kellett félbe szakítani, amikor Pietro Fittipaldi, a kétszeres F1-es világbajnok Emerson Fittipaldi unokája az Eau Rogue kanyarban – vélhetően elektromos meghibásodásból kifolyólag – egy pillanatra elvesztette uralmát az autója fölött, amely némi fékezés után a falba csapódott. A 21 éves brazilhoz azonnal megérkezett az orvosi segítség, és miután kiszedték az autóból, helikopterrel egy liege-i kórházba vitték, ahol még péntek este megműtötték.

Szombaton aztán a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) adott ki közleményt a pilótával kapcsolatban, mely szerint Fittipaldi mindkét lába eltörött, és még pénteken meg is műtötték a versenyzőt, aki a baleset során egyébként mindvégig eszméleténél volt, és állapota nem volt életveszélyes.

Az FIA közleménye szerint a műtét jól sikerült, s a pilótát szombat délelőtt már ki is engedték az intenzív osztályról.

Legfrissebb hírek

Megérkezett az új Aston Martin, az AMR25-ös – videó

F1
2025.02.23. 18:06

Biztosan nem lesz esélyünk a győzelemre 2025-ben – Alonso

F1
2025.01.31. 11:56

Formula–1: új szerződést kapott a Belga Nagydíj, de rotációs rendszerbe került

F1
2025.01.08. 11:13

„Tudom, hogy 2026 jelentheti talán az egyetlen esélyemet” – Alonso még nem mondott le a 3. vb-címről

F1
2024.12.12. 10:35

F1: Alonso szerint az Aston Martin lett a jövő csapata

F1
2024.09.12. 15:51

Rendkívül szoros befutó a Belga Nagydíjon – Russell kizárása után Hamiltoné a spái győzelem

F1
2024.07.28. 16:46

Verstappen nyerte a spái időmérőt, de Leclerc rajtolhat a pole pozícióból

F1
2024.07.27. 17:11

Az eső elmosta az utolsó spái edzést – Verstappen az élen a csonka harmadik tréningen

F1
2024.07.27. 13:42
Ezek is érdekelhetik