Tereprali: bizottsági ülés a pápai HunGarian Baja vk-futamon

Vágólapra másolva!
2013.08.13. 20:46
Péntektől vasárnapig Pápán és környékén rendezik a jubileumi, 10. HunGarian Baja tereprali világkupa-futamot, amely egyben a hazai bajnokság egyik állomása is lesz. A verseny ideje alatt a helyszínen ülésezik majd a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) terepralis szabályalkotó bizottsága.

A szervezők keddi közleményében Faluvégi Péter versenyigazgató, egyben a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség főtitkára elmondta, hogy itt döntenek azokról a jövő évi szabályokról, amelyeket később felterjesztenek a döntéshozóknak, továbbá a 2014-es versenynaptár tervezetét is itt vitatják meg.

Az eddigi nevezések szerint 36 autó, négy kamion és 40 quad, illetve motor indul a vk-versenyen, de ezek a számok még tovább növekedhetnek.

A program péntek 17.20 órakor kezdődik a prológgal, illetve a Pápa főterén 21 órakor sorra kerülő rajtceremóniával. Az indulókra szombaton és vasárnap is két-két mért szakasz, összesen pedig 436 kilométer vár.

Legfrissebb hírek

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
2025.05.28. 11:17

Hamilton rajtbüntetést kapott Verstappen feltartásáért – hivatalos

F1
2025.05.24. 19:17

Gyávaság, túlzott egyenlőség, fejlesztések és két új technikai direktíva – Imola fordulópontot jelent a bajnokságban?

F1
2025.05.20. 14:25

Rajtbüntetést kapott az imolai időmérőn autót törő Colapinto – hivatalos

F1
2025.05.17. 19:24

Hamilton édesapja az FIA-nál kaphat pozíciót – sajtóhír

F1
2025.05.15. 21:45

Meghallgatták a versenyzőket, az FIA enyhített a sokat bírált szabályokon

F1
2025.05.14. 19:38

Az idősebbik Sainz is harcba szállhat az FIA elnöki posztjáért – sajtóhír

F1
2025.05.07. 14:36

Az FIA enyhíthet a versenyzők által sokat kritizált szabályon

F1
2025.04.29. 10:18
Ezek is érdekelhetik