F1: hőségriadót rendeltek el a Szingapúri Nagydíjra

Vágólapra másolva!
2025.10.02. 14:53
null
Megviselheti a pilótákat a hőség (Fotó: Getty Images)
Hőségriadót rendelt el a hétvégi Formula–1-es Szingapúri Nagydíjra a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA).

Az éjszakai futam az egyik legnehezebb versenynek számít a sorozatban, az utcai pálya több szempontból is komoly erőpróbát jelent. A 62 körös verseny közel két óráig tart, a sok kanyar és kevés egyenes miatt a pilóták menet közben nem sokat pihenhetnek, folyamatosan összpontosítaniuk kell, különösen a falak közelsége miatt. Ehhez jön még, hogy általában magas a hőmérséklet és a páratartalom, a versenyzők az autóban ülve közel 50 Celsius-fokos hőségnek vannak kitéve.

Az FIA csütörtöki közleményében jelezte: az előrejelzések szerint a hőmérsékleti index a hétvége során 31 Celsius-fok felett lesz, így hőségriadót rendel el. Ezt a szabályt a 2023-as Katari Nagydíj után vezették be, de most először alkalmazzák.

Ez azt jelenti, hogy a pilóták hűtőmellényt viselhetnek – és az ennek működtetéséhez szükséges berendezést el kell helyezniük a versenygépben – vagy ha erről lemondanak, plusz ballasztsúlyt kell tenniük az autójukba. Ezzel együtt növelik az edzéseken és a versenyen az autók minimumtömegének értékét.

A hűtőmellényt egyébként a következő szezontól kötelező lesz viselni ilyen esetekben.

Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik