Péni István a második helyen zárt a szóló versenyszámban az isztambuli Bajnokok Ligájában

Vágólapra másolva!
2025.10.02. 18:03
null
Péni István (Fotó: Árvai Károly, archív)
A puskás Péni István 19 ponttal ezüstérmes lett az Európai Sportlövőszövetség által Isztambulban rendezett Bajnokok Ligájában.

A hazai sportági szövetség tájékoztatása szerint a győzelmet a norvég Jeanette Hegg Duestad szerezte meg 20 találattal, a harmadik helyen a lengyel Julia Piotrowska végzett 14, míg a négyes döntő negyedik helyén a cseh Filip Nepejchal 8 ponttal.

Puskában a férfiaknál két-két cseh, szerb és horvát versenyző, valamint Péni István és Pekler Zalán alkotta a mezőnyt, míg a nőknél két-két lengyel, norvég, török, valamint Dénes Eszter és Nagybányai-Nagy Anna. A férfiak és a nők is két négyes csoportban versenyeztek, 5x5 lövést kellett leadni, és a négy első helyezett – azaz két-két nő és férfi sportlövő – jutott a négyes fináléba. A 10.3 kör vagy annál nagyobb eredmény ért pontot. A harmadik sorozat után a negyedik helyen álló, a negyedik szériát követően a harmadik helyen lévő versenyző befejezte a küzdelmet.

Az eseményre a meghívás az európai ranglista alapján történt, illetve a házigazda is csapatot adhatott. Péni István az első négyes csoportját 20 találattal megnyerte, ezzel jutott a négyes döntőbe. Tíz lövés után hármas holtverseny alakult ki az élen, majd Péni és Duestad is hibátlan sorozatot lőtt, így ők csatáztak tovább az aranyért, majd a kiélezett versenyben az utolsó lövés döntött a norvég versenyző javára. Pekler Zalán a csoportjában a harmadik lett csakúgy, mint Dénes Eszter, Nagybányai-Nagy Anna pedig negyedikként végzett, így ők nem jutottak tovább.

Pénteken és szombaton a kétfős férfi és női csapatok mérkőznek meg egymással. Péni Istvánék a szerbekkel, Dénes Eszterék a norvégokkal lövik az elődöntőt, majd szombaton a vesztesek a bronzéremért, a győztesek az aranyéremért versenyeznek a pénzdíjas BL-ben.

 

Legfrissebb hírek

Koronglövő-vb: messze voltak a döntőtől a juniorkorú magyarok trapban

Egyéb egyéni
2025.10.17. 19:35

Koronglövő-vb: messze voltak a döntőtől a magyar férfiak skeetben

Egyéb egyéni
2025.10.12. 21:15

Sportlövő Bajnokok Ligája: aranyérmes a férfi puskacsapat

Egyéb egyéni
2025.10.04. 17:04

A férfi puskacsapat az aranyért, a női a bronzéremért lőhet Isztambulban a sportlövő BL-ben

Egyéb egyéni
2025.10.03. 16:59

Kijelölték a koronglövő és a puska-pisztoly vb-re utazó magyar csapatot

Egyéb egyéni
2025.10.02. 15:33

Remekeltek a Győri Lövészklub versenyzői az ob-n

Egyéb egyéni
2025.09.29. 09:42

Sportlövő ob: Péni István félszázadik aranyát nyerte

Egyéb egyéni
2025.09.28. 20:32

Mindig a maximumra törekedett a 70 éves Varga Károly

Egyéb egyéni
2025.09.28. 07:30
Ezek is érdekelhetik