Csupasport: Kívés Bendegúz kiváló formában kezdte az évet

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.05.06. 21:27
Kívés Bendegúz a dobogó tetején
Kívés Bendegúz, az egyik legjobb magyar Spartan-versenyző kiváló formában kezdte az évet, remekül szerepelt a Lupa-tónál rendezett Fighters' Run-on, illetve a Spartan-megmérettetéseken is.

Hiba nélkül győzött a Lupa-tónál rendezett Fighters’ Run 7.8 kilométeres távján. Az aranyérmet tűzte ki maga elé a rajt előtt?

Egyértelműen a győzelem volt a célom – mondta Kívés Bendegúz a Csupasportnak. – Csúcsformában érkeztem a versenyre, ugyanis a rá következő hétvégén rendezték a szombathelyi Spartan Race-t, amelyen komoly céljaim voltak hazai pályán. Ráadásul előtte megnyertem a VulcanRun tíz kilométeres távját, ami nagy löketet adott a folytatásra. Ami a Lupa-tónál rendezett Fighters’ Run-t illeti, feküdt nekem a sík pálya, nem volt sok szintemelkedés, tartalmazott homokos részt és egy kis vízifutásban is részünk lehetett, ami jól felfrissített. Voltak új akadályok is, ilyennek bizonyult egy mászós szakasz, ahol tíz méter magasra kellett felmenni, majd a másik oldalon leereszkedni. Természetesen a sok klasszikus akadály sem hiányozhatott, így többek között majomlétra, cipelések vagy az egyensúlyozós rész is kihívást jelentett. Ráadásul volt egy memóriajáték, ahol meg kellett jegyezni öt karaktert megfelelő sorrendben, majd odébb felfűzni egy füzérre. Magas pulzussal nem volt egyszerű megoldani, de egyből ment. Tetszett, hogy az egyenes futásokat nagy iramban lehetett végezni. Az elején nagyon jöttek rám a többiek, de két kilométer után leszakadtak, így összességében magabiztos győzelmet arattam.

A teljes cikk a csupasport.hu-n olvasható.

 

Legfrissebb hírek

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

Csupasport
2024.10.11. 18:38

Csupasport: kilenc magyar aranyérem a szkander-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.08.25. 13:07

Csupasport: gyúrással lazít a spanyol sikerkapitány, De la Fuente

Csupasport
2024.07.20. 12:57

Csupasport: Borissza Johanna immár az országútra koncentrál, bizakodó a jövőre nézve

Csupasport
2024.07.10. 15:29

Őrültségekkel próbálkozik, ám így is győzött a Nasska Trail leghosszabb távján

Csupasport
2024.07.08. 16:55

Csupasport: Vajda Zoltán győzött az Ultra Tisza-tó 130 kilométeres távján

Csupasport
2024.07.05. 08:58

A tánc, a harc és a sport pazar művészete: capoeira

Csupasport
2024.07.04. 13:43

Egy négyezer éves önvédelmi sport Indiából

Csupasport
2024.06.06. 12:40
Ezek is érdekelhetik