A tizedik helyen is „járt”, hullámvölgybe került, mégis megnyerte a 12 órás ob-t

Vágólapra másolva!
2023.04.30. 17:47
Beda Szabolcs sorozatban harmadik alkalommal nyerte meg a 12 órás országos bajnokságot, idén ez a harmadik magyar bajnoki címe.

 

A hatórás és a száz kilométeres országos bajnokság után a tizenkét órásat is megnyerte. Úgy néz ki, kiváló formában van.
Boldog vagyok, hogy sikerült mindhárom versenyt megnyernem – mondta Beda Szabolcs. – Idén ez a harmadik országos bajnoki címem, és érdekes, hogy a tizenkét órás ob-kat tekintve is ez a harmadik, ugyanis sorozatban háromszor nyertem ezen a távon.

Az egyéni csúcsa százötvennégy kilométer volt, ezúttal valamivel több mint száznegyvennégyet tett meg. A száz kilométeres ob után azt mondta a Csupasportnak, hogy nem volt elégedett a futásával, ezúttal az volt?
Most sem voltam teljesen elégedett. A száznegyvennégy kilométerrel tulajdonképpen elégedett vagyok, ám mehetett volna könnyebben is. Két éve százötvennégy kilométert tettem meg, tudtam, hogy ezt nem közelítem meg, mivel a martonvásári pálya nagyon nehéz. Szép helyen van, gyönyörű a táj, de sok a szint és a kanyar. A versenykiírás alapján mindenki, aki megfutotta a nemzetközi A-szintet jelentő száznegyvenegy kilométert – nőknél százhuszonnyolc –, az száz euró pénzdíjazásban részesült, a nemzeti szint elérése esetén pedig ötven euró járt. Az ultraversenyeken általában valamilyen utalvány vagy tárgy szokott lenni a nyeremény, ritka a pénzjutalom. A célom az volt, hogy megfussam legalább a száznegyvenegy kilométert, és megszerezzem az országos bajnoki címet.

Jön az Ultrabalaton. Milyen céllal vág neki?
Nem tudom, mire számítsak, kifejezetten erős lesz a mezőny. Az első háromba kerülés nagy bravúr lenne, így nincs semmilyen elvárás magammal szemben, alapvetően edzésnek fogom fel. Három éve futottam az első Ultrabalatonomat, ahhoz képest most rövidebb a pálya, nem megy fel a Balaton-felvidékre. Lendületes tempóban kezdem el, aztán kiderül, mi sül ki belőle. Már nagyon várom a versenyt.

Fotók: Havasi Gyopár Futó Egyesület

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik