Erős Tibor: Mintha egy beteg ember testébe költöztem volna

Legutóbb októberben beszéltünk, s akkor azt mondta, hogy veseproblémái miatt közel sincs százszázalékos állapotban, de reméli, hogy belátható időn belül ismét futócipőt húzhat. A legfontosabb: most hogy van, és tud-e már rendszeresen futni?

Köszönöm a kérdést, most már bátran kijelenthetem, hogy teljesen helyrejöttem – mondta a Csupasportnak Erős Tibor. – Nemrég voltam kontrollon és az eredmények is ezt igazolják. Nekiláttam az edzésmunkának, és nagy örömmel mondhatom, olyan jól reagált a testem a mozgásra, hogy decemberben már a megszokott téli alapozó edzést tudtam végezni.

Mennyire volt nehéz ez az időszak az életében?

Nagyon nehéz volt. Egyrészt nehezen éltem meg, hogy egészségügyi problémám volt, hiszen teljesen megváltozott a fizikai állapotom és a közérzetem, szó szerint úgy éreztem magam, mintha egy beteg ember testébe költöztem volna. Másrészt az is nehézséget okozott, hogy a gyógyulási folyamatot türelemmel viseljem.

Türelemmel elsősorban magammal szemben, hiszen talán az volt a legnehezebb, hogy elfogadjam, nem tudok úgy létezni, mint néhány héttel korábban.

Ez a néhány hét, hónap rengeteg tapasztalással, tanulsággal és tanulással volt tele, és bár rendkívül nehéz és megterhelő volt – nem csak nekem, hanem a családomnak is –, igyekszem levonni belőle a megfelelő következtetéseket és ezekből okulva élni a jelenben és fordulni a jövő felé.

Elképesztő volt! Egy év alatt mennyi minden történt... Indult az év a tapolcai hatórás, majd tavasszal az Omszki-tavi száz kilométeres ob-győzelmeimmel, utóbbival egymás után háromszoros országos bajnok lettem száz kilométeren. Aztán megkaptam a szakma elismerését, azaz az év ultrafutó felfedezettje címet.

Ezt követte az Ultrabalaton, amelyen elsőbálozóként másodikként értem célba Bódis Tamás mögött, magam is megdöntve a 2021-es pályacsúcsot.

Nyáron lehetőségem volt egy hónapot eltölteni egy svájci edzőtáborban, ahol láthattam, hogy készülnek a profi atléták, majd innen szinte azonnal indultam Berlinbe, a száz kilométeres ultrafutó-világbajnokságra, amelyen válogatott kerettagként vehettem részt. Összetettben a negyvenkettedik, masters kategóriában pedig a második helyen értem célba, így dobogóra állhattam. Ősszel pedig elérkezett a várva várt Spartathlon, a verseny, amely miatt kétezertizenkilenc októberében elkezdtem az ultrafutást. Extra erős mezőnyben sikerült a negyedik helyre beérnem, megfutva ezzel minden idők legjobb magyar eredményét.

Mindegyik versenyemre és eredményemre ugyanolyan szeretettel és büszkeséggel tekintek vissza, hiszen mindegyikre ugyanolyan erőbedobással és lelkesedéssel készültem, mindegyiken ugyanolyan eltökélten és céltudatosan álltam rajthoz. Persze mindegyik verseny más, mindegyiknek megvolt a nehézsége, mindegyikben volt valami, ami miatt ott és akkor az volt a legfontosabb. A Spartathlont azért emelném ki a többi közül, mert elsődlegesen az adta a célt, miatta kezdtem el ultratávokat futni, neki köszönhető az összes versenyem és eredményem, hiszen egy Spartathlonra kvalifikálni csak úgy lehet, ha bizonyos eredményeket elér az ember.

Ha úgy tetszik, a Spartathlonnak köszönhetem, hogy eljutottam a Spartathlonig. Az pedig, hogy elsőre ilyen eredményt értem el, már szinte történelem.

A legutóbbi interjút azzal zárta le, hogy vannak tervei, ám azok most várnak. Az új esztendőben előveszi ezeket a terveket?

Természetesen előveszem, foglalkoztam is velük gondolatban, ám a tavalyi események hatására egyelőre még csak egyet fixáltam le, az pedig az Ultrabalaton. A továbbiakat még fontolgatom, egyelőre egyéb fix nevezésem nincs.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!