A sírós Sziget-kör után jöttek a kiváló maratonik, és már kedvenc a kutyás futás is

Minden futónak van egy története. Az öné mivel kezdődött?

2012 borzasztó év volt az életemben, a szüleim elváltak, vidékről a fővárosba költöztem, édesanyám beteg lett, és én ott álltam húszévesen megoldhatatlannak tűnő problémákkal. Szörnyen éreztem magam, sokat híztam, dohányoztam, messze nem éltem egészséges életet, pedig korábban sokat sportoltam.

Majd egy decemberi napon hirtelen ötlettől vezérelve a fejembe vettem, hogy lefutok egy Sziget-kört. Háromszor álltam meg sírni… De másnap is lementem és nehezen ugyan, de újra lefutottam öt kilométert.

Ez volt a szerencsém, hiszen innentől a harmadik napon már sokkal lelkesebb voltam, tudtam, hogy a futás jelenti a változást. Visszanyertem a formám, volt időm átgondolni az életemet és közben meghoztam fontosabb döntéseket is. Nem csoda, hogy egyre növeltem a távot, és beleszerettem a futásba. Ma heti 40–60 kilométert futok, hol többet, hol kevesebbet. Futóversenyekre járok itthon és külföldön, nemrég pedig indultam a Hard Dog Race-en is.

Sosem voltam motiválatlan. Tudom, hogy ez hihetetlen, mivel csaknem tíz évről beszélünk, de így van. Nekem a futás reményt adott, ezért mindig képes voltam megfogalmazni, hogy miért is csinálom. Dacára annak, hogy monoton sportról beszélünk, mert valljuk be, nem sok izgalmat tartogat ez a mozgásforma. Mégis rengetegen vannak, akik az életüket adnák érte, én is ilyen vagyok. Ha mindenáron mondanom kell egy nehezebb időszakot, akkor a jelent mondom. Érdekes módon kevesebbet edzek mostanában, és igazán nem tudom, hogy mi áll a háttérben, de tudom, hogy heteken belül visszaállok a megszokott mennyiséghez. A minőségből viszont sosem engedek.

Mit ért minőség alatt?

A minőségi futás egyenlő a jó technikával, a jó cipővel, a tudatos edzéstervvel. Ebben hiszek és ezek szerint cselekszem, éppen ezért képes vagyok arra, hogy 20 kilométeres edzések után jobb eredménnyel futok maratonit, mint akik hosszabb távokon gyakorolnak, de kevésbé tudatosan. Sokan kérdezik tőlem, hogy mi a „titok”, és végső soron mindenkinek azt mondom: jobb akarok lenni önmagamnál.

Nagyon ártalmas, amikor egy kezdő futó a profikhoz hasonlítja magát, és hirtelen akar kiemelkedő eredményeket. Ebből csak kudarc lesz.

Éppen ezért én egyedül önmagamhoz mérem magam, a saját képességeim szerint fejlődöm, és tudom, hogy lesznek még sokkal jobb eredményeim, csupán idő és edzettség kérdése. Illetve van egy nagyszerű segítségem, aki edzéstervekkel támogat. Célom, hogy újra a legjobb idővel érjek be a következő maratonimon.

Idén ősszel neveztem a magyar vizslámmal a Hard Dog Race magyarországi próbájára, és legnagyobb meglepetésemre jó eredménnyel értünk célba. Bársony fajtájából adódóan nagyon aktív, szinte lehetetlen lefárasztani, adta magát, hogy néha elvigyem magammal edzésre. Igaz, hogy még csak másfél éves, de szófogadó, minden parancsra hallgat, ezért könnyű vele futni. Ez motivált a kutyás versenyre is. Amikor erről a műfajról beszélünk, fontos, hogy megkülönböztessük a szabad- és a pórázos futást. Előbbinél egyedül arra van szükség, hogy a kutya hallgasson a gazdájára és tartsa vele az ütemet, illetve ne kóboroljon messze a pályától. A pórázos futás már egészen más terep, hiszen erős összhangra van szükség ember és állat között. A Hard Dog Race-en láttam, ahogy egy kutya elrántotta a gazdáját, és csúnyán elestek, a sportolóhoz mentőt kellett hívni. Itt nem elég az engedelmesség, kölcsönös ismeret és bizalom kell. Büszke vagyok, hogy Bársonnyal elsőre ilyen jól ment a közös versenyfutás.

Javasolja másoknak is a kutyás edzést?

Csak akkor, ha valóban jól nevelt az állat, különben nagyon megnehezíti az edzést. Ugyanakkor jól tudom, milyen sokat jelent az embernek, ha van egy négylábú barátja. Rengeteget lehet tőle tanulni akár az életről, akár a sportról. Tehát mindenkit bátorítok arra, hogy néha legyünk olyanok a sportban, mint a kutyánk: feltétel nélkül őszinték.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!