Az emelkedők és a természet motiválja Márovics Annát, a Mátra Vertikál győztesét

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2022.05.17. 14:41
A hegyi futással csupán egy éve foglalkozó hobbisportoló nem szereti szigorú tervek közé szorítani magát.

Magabiztos futással lett első a Mátrában rendezett 6640 méter hosszú, összesen 726 méter szintemelkedést magában foglaló hegyifutó-versenyen, a Mátra Vertikálon dr. Márovics Anna, a Csonteam Atlétika 27 éves válogatott terepfutója.

Ahhoz képest, hogy csupán tavaly óta foglalkozik komolyabban a hegyi futással – előtte főként utcai versenyeken vett részt –, már szép eredménylajstrommal büszkélkedhet. Kétezerhuszonegyben Merényi Tímea mögött második lett a hegyi futó országos bajnokságon (9 kilométer), a hegyi futó félmaratoni ob-n pedig az ötödik helyen ért célba.

A tavalyi Mátra Vertikálon is indult, nem is akármilyen eredménnyel végzett: Tiricz Irén és Merényi Tímea mögött a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a 2021-es Nagy-Milic Vertikálon első helyezést ért el, valamint a spanyolországi Vall de Boí-ban rendezett terepfutó-világbajnokságon 12. lett, illetve szintén tavaly, ugyanitt bronzérmet nyert egy másik terepversenyen, nyugodtan kijelenthetjük, hogy tehetséges versenyző.

„Kamaszkorom óta sportolok, így a testmozgás egyáltalán nem áll távol tőlem – kezdte. – Már az egyetem alatt köredzésekre jártam, és egyszer úgy adódott, hogy elindultam egy tíz kilométeres versenyen Szombathelyen. A viadal előtt futottam nyolc kilométert, majd végigfutottam a versenyt. Megtetszett, ezért komolyabban kezdtem foglalkozni a futással – ekkor huszonhárom éves voltam. Mivel a Kőszegi-hegység szomszédságában lakom, mindig is szerettem túrázni, ezért kipróbáltam a hegyi futást is. Megkedveltem a meredek emelkedőket, így megragadtam ennél a műfajnál.”

Biciklizni és túrázni is hegynek felfelé szeret, és azt kedveli a legjobban, amikor felér egy hegy tetejére, és elé tárul a gyönyörű látvány. Ezenkívül szeret kis lépésekben futni – ez a kedvenc technikája –, ám ami ennél is fontosabb, kifejezetten kedveli az emelkedők jelentette kihívást.

Patológus szakorvosjelöltként dolgozik, aminek előnye, hogy nyolc órát tölt a munkahelyén, továbbá nem kell ügyelnie, így könnyen össze tudja egyeztetni a sportot és a munkát. Hetente háromszor fut, alkalmanként 8–20 kilométert, de mellette kerékpározik, úszik és köredzéseket is végez, a téli időszakban pedig alkalmanként sífutást is műveli.

Anna nyolc hónapja megsérült, idén februárban pedig covidos lett, így csupán másfél hónapja kezdte újra a futóedzéseket. A kimaradt időszakban hetente 5-6 alkalommal végzett keresztedzéseket.

Egy hónappal ezelőtt azonban újabb sérülést szenvedett, kiment a bokája. A mostani Mátra Vertikálra izgalommal és szerényebb elvárással készült, így különösen örült az első helynek. Véleménye szerint győzelme annak is köszönhető, hogy egyszerűen kedveli a pályát és a helyet.

Idén is szeretne elindulni a világbajnokságon, amelyet Olaszországban rendeznek, de sérülése miatt egyelőre bizonytalan, ott lehet-e, és hogy milyen versenyeken vehet részt. Minden bizonnyal rajthoz áll a hazai szövetség soron következő viadalán, a Nagy-Milic Vertikálon.

„Sokat edzek, és komolyan is veszem a futást, de ha egyik nap éppen nem megy, akkor inkább más sportot választok. Kicsit amolyan ad hoc futó vagyok, nem szeretem a szigorúan beosztott edzéseket. Inkább a futást és a természetet akarom élvezni a mindennapok során is. Persze határozott céljaim vannak, szeretnék minél eredményesebben szerepelni és bekerülni a válogatottba, nemzetközi viszonylatban azonban egyelőre nem tudok célokról beszélni, mert sokat kell fejlődnöm. Miután kigyógyultam korábbi sérüléseimből, szeretném kipróbálni magam hosszabb távokon is.

A 2022-es Mátra Vertikál felnőtt női versenyének végeredménye: 1. Márovics Anna 45:15, 2. Horváth Timea 47:32, 3. Lantos Borbála 48:50

Fotó: trailrun.hu

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik