Csányi László „Csanya” versenyszervező elmondta, hogy a versenyen a magyar ultrafutók mellett sokan érkeznek külföldről, a négy távra 38 országból összesen 1700 futó regisztrált. A legtöbb külföldi a szomszédos országokból érkezik, de Marokkóból, az Egyesült Államokból és Izlandról is jönnek versenyzők, évről évre egyre többen. A rajtlistán 295 külföldi szerepel.
Négy távra nevezhettek a futók a november 2-tól április elsejéig tartó regisztrációs időszakban. A leghosszabb táv a 112 kilométeres Ultra-Trail Hungary, amelynek során a ultramaratonisták bejárják a Pilis és a Visegrádi-hegység szinte teljes területét, összesen 4200 méter szintemelkedést kell leküzdeniük a jövő vasárnap nulla órai rajttól kezdve.
A 20 órás szintidő alatt Dobogókő, Pilisszentlélek, Pilismarót, Dömös, a Prédikálószék, Lepence, Pilisszentlászló és Visegrád érintésével, mind a kilenc ellenőrző ponton áthaladva érkeznek vissza Szentendrére.
A verseny legrövidebb távja a 29 kilométeres, 1100 méter szintemelkedéses Visegrád Trail, ennek a távnak a résztvevői Visegrádról, a Sibrik-dombról rajtolnak, és legkésőbb hat óra múlva kell Szentendrére érkezniük. A létszám növekedése miatt ez a táv vasárnapról átkerült szombatra, a szervezők így csökkentik az ösvények terhelését.
„A verseny két hosszabb távján háromszázötven-háromszázötven, a két rövidebb távon ötszáz-ötszáz futónak volt hely, a nevezés telt házzal zárult. A futók szalaggal és festéssel jól követhetően jelölt útvonalon haladnak, az éjszakai szakasz miatt a szalagokon fényvisszaverő csík is látható. A frissítőpontokon vizet, izotóniás italt, kólát, sós és édes kekszet, aszalt gyümölcsöket, gumicukrot, sajtot, olajbogyót, csokoládét vehetnek magukhoz a versenyzők, a célban meleg étellel várjuk őket” – mondta a versenyigazgató.
Az eseményt 2019-ben 228 önkéntes segítségével rendezték meg, a rendezőknek az idén még ennél is több dolgos kézre van szükségük.
Mivel az ultratávú versenyek az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt elmaradtak, a versenyigazgató szerint a mezőny tele van meglepetéssel – nincs ember, aki megtippelhetné, kik végeznek az első háromban. A 2022-es dobogósok eredményei jövő vasárnap délután várhatók.
A verseny szervezői a gyerekeket szombaton 16 és 17 óra közt a Postás strandra várják, ahol a Salomon Kids Trailen állhatnak rajthoz a 3–11 év közöttiek. Ezen a versenyen minden gyerek 1-es rajtszámmal indul, mindenki győz. A gyerekverseny teljes bevételét a Mosolygós Bölcsődésekért Alapítványnak ajánlják fel a szervezők.
A versenyt az ultratrail.hu/live oldalon lehet majd követni.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!