Rosszabbtól tartottak az angol klubnál, de Szűcs Kornél így is kihagyni kényszerül 4-6 hetet

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.09.15. 12:22
A kezdeti aggodalmak fényében megkönnyebbülés, hogy Szűcs Kornélnak legfeljebb hat hetet kell kihagynia – derült ki a napokban megsérülő magyar labdarúgót foglalkoztató angol Plymouth Argyle pályaedzőjének nyilatkozatából.
Bolton Wanderers v Plymouth Argyle - Sky Bet League One
Szűcs Kornél az egyik augusztusi bajnokin (Fotó: Getty Images)

Szűcs Kornél edzésen sérült meg, és az angol harmadosztályban szereplő klubnál kezdetben attól tartottak, hogy akár a keresztszalagja is elszakadhatott. A tüzetes vizsgálatok után kiderült: ilyesmiről nincs szó.

„Szerencsétlen eset volt, elcsúszott edzésen, és úgy tűnt, hogy ez bizony hosszú kihagyás lesz – elevenítette fel a történteket Damon Lathrope, a csapat pályaedzője a Plymouth Herald vasárnapi beszámolójában. – A vizsgálati eredmények alapján szerencsére gyorsabb lesz a felépülés, ami ő és a csapat szempontjából is nagyszerű hír. Injekciókat kap, reményeink szerint négy, legfeljebb hat hét múlva újra a pályán lesz.”

A Plymouth nyolc forduló után kilenc ponttal a 17. helyen áll a League One-ban, a Kecskemétről tavaly nyáron szerződtetett védő – korábbi kisebb sérülése ellenére – az első hét mérkőzést végigjátszotta, a legutóbbit a hétvégén már kihagyni kényszerült.

 

Legfrissebb hírek

Arne Slot: Nem vitázom azzal, hogy ez volt liverpooli edzői pályafutásom egyik legrosszabb meccse

Angol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában

Kézilabda
10 órája

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
12 órája

Nagy Ádám gólpasszt adott; Tóth Balázs bravúrjai is kellettek csapata fordításához – videók

Légiósok
12 órája

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
21 órája

Videó: a magyar csatár győztes gólt lőtt Brazíliában, az utolsó percben

Légiósok
Tegnap, 8:33

Schäfer visszatért, de kikapott Brémában az Union

Német labdarúgás
2025.10.24. 22:28

Kerkez Milos is a kritikák kereszttüzébe került Liverpoolban

Angol labdarúgás
2025.10.20. 21:55
Ezek is érdekelhetik