Három év alatt az ifjúsági világelitbe robogott az ELTE hallgatója

Vágólapra másolva!
2022.02.11. 08:16
A 19 éves Vásárhelyi Máté szerint a terepfutás könnyebb, mint a síkfutás, ezért inkább az utóbbira összpontosít.

„Öt és fél éves korom óta úszom – meséli a kezdetekről. – Nyolcadikban, azaz öt éve kezdtem el futni, ám csupán három éve versenyzek. Az Újbudai Castor SE csapatába úgy kerültem, hogy Fecskovics Attila edző felfigyelt rám, hogy milyen jól úszom. Ezt a sportágat azóta sem hagytam abba, még most is heti ötször járok edzeni. De mivel a futásban egy idő után sokkal eredményesebb lettem, és úgy éreztem, hogy izgalmasabb, ezért komolyabban belevágtam. Az első versenyeim a Futapest hegyi- és terepfutóversenyei voltak.”

Az első futóverseny, még 2017-ben

„Hatodik lettem a vertikálon, ami egy öt kilométeres, ezer méter szintkülönbséggel járó pálya. A másik versenyszám, a sky már huszonhárom kilométer lett volna, de a nagy szél miatt módosították az útvonalat, így végül tizenhat lett. Itt kilencedik helyen végeztem.”

A harmadik világversenyre októberben került sor, ez az úgynevezett Nations Cup, a hegyifutó Nemzetek Kupája volt, amelyet a svájci-olasz határon található Val Bregagliában rendeztek meg, s ahol a világ tizenöt országának száz futója vett részt.

„Svájcból indultunk és Olaszországba futottunk át a hegyeken keresztül – meséli élményeit. – A tizenkilenc kilométer, hatszáz méter szintkülönbséggel, ami azonban érdekes volt benne, hogy mivel »csak oda« futottunk, így többet mentünk lefelé, mint a felfelé.”

Máté a magyar csapat tagjai közül a legjobb eredménnyel, 1:28:58-as idővel teljesítette a távot, ez a 29. helyet jelentette, az U23-asok között pedig negyedik helyezést ért el, alig fél perccel csúszott le a dobogóról.

Nemzetközi versenyeken is kiválóan szerepel

Idehaza január utolsó hétvégéjén 3000 méter fedett pályás versenyen 8:52-es időt futott, emellett a Zúzmara Futófesztivál 10 kilométeres távját 31:57-es idővel meg is nyerte. De a 2021 októberi Muzsla Trail is emlékezetes Máténak, első helyen végzett és pályacsúcsot döntött.

A versenyek és edzések mellett egyetemre jár, de nem okoz neki problémát a tanulás és sportolás összehangolása.

„Földrajz-testnevelés szakos tanárnak tanulok az ELTE-n, ahol vannak »tesis« tantárgyaim is, amelyek segítik a felkészülésem, például erősítést és nyújtást is tanulunk. Szerencsére van annyi szabadidőm, főleg vizsgaidőszak után, hogy minden edzés belefér a napjaimba.”

A sportoló szerint a terepfutás sokkal könnyebb, mint síkfutás.

„A keményebb emelkedőkön és a nagyon erősen lejtő pályán úgyis sétálunk, mert jobban megéri, a könnyebb lejtőkön visz a gravitáció, csak a lábunk elé kell figyelni, így igazából síkon kell nagyon gyorsnak lenni és jól megtolni, kifutni minél tovább – magyarázza taktikáját. – Éppen ezért most az az egyik célom, hogy síkon minél gyorsabb legyek. Jelenleg a félmaratoni táv teljesítésére készülök, amit 1:10-es időn belül szeretnék lefutni. Hegyi-, illetve terepfutóversenyek tekintetében Magyarországon a válogatóversenyek és az ob a cél, illetve, ha a válogatóversenyek jól sikerülnek, akkor júliusban Spanyolországba, valamint az olaszországi ifjúsági vébére szeretnék majd kijutni, és ismét bekerülni a legjobb tíz közé.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik