Legyőzte súlyos betegségét és az elhízást, kórház helyett a futást választotta

Bár gyermekkorában sokat sportolt – úszott, kerékpározott – Boross Viktor, mindig is furán nézett azokra, akik kedvenc időtöltésüknek a futást választották. Az iskolában a testnevelésórákon ki nem állhatta a Cooper-teszteket, és a testmozgás is inkább nyűg volt neki, mintsem élvezet. Éles váltás következett az életében, amikor kiderült vesebetegsége.

„Tizenhárom éves koromban eltávolították az egyik vesémet, és ettől a pillanattól kezdve egyre jobban lemaradtam a többiek mögött – idézi fel emlékeit. – Ez az állapot a húszas éveim közepéig tartott, amikor leukémiát diagnosztizáltak nálam az orvosok. Derékba tört az addigi életem, és egyre inkább úgy éreztem, már nincs miért élnem. Otthagytam a jogi egyetemet, és szakítani akartam a barátnőmmel, hogy megkönnyítsem a további életét. Ő azonban lesöpörte az asztalról ezt az elképzelésemet, ráadásul – a csodával határos módon – a gyógyszeres kezelésnek köszönhetően viszonylag gyorsan felépültem.”

A szakításból tartós kapcsolat lett, és Boross Viktort hat gyermekkel ajándékozta meg felesége. Szép lassan sikerült visszakapaszkodnia az élet más terén is: munka mellett marketingdiplomát szerzett a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán.

 

 

Élete persze így is tele volt nehézségekkel, mert nemcsak munkahelyén kellett helytállnia, hanem otthon is, ami sokat kivett belőle. Az állandó megerőltetés és stressz miatt egyre nagyobb súlyfölösleget szedett fel, és számos kellemetlen hatás érte. Egy téli napon aztán betelt nála a pohár, s úgy érezte, legfőbb ideje változtatnia.

„Ahogy a filmben Forrest Gump nekiállt futni, én is azzal a hirtelen elhatározással húztam futócipőt, pontosabban vászoncipőt. A különbség annyi volt, hogy nem voltam annyira tudatos, mint Forrest Gump, ugyanis egy pár – futócipőnek alig nevezhető – lábbeliben és dermesztő hidegben vágtam neki a távnak. Bemelegítés nélkül sikerült lefutnom tíz kilométert, de súlyos árat fizettem.”

Fél évig nemhogy futni, lábra állni alig tudott, annyira fájtak az ízületei. Nem szégyelli elismerni, futókarrierjében ez volt az első nagy lecke.

Ezen az ominózus reggelen, amikor legyűrte a tíz kilométert, megváltozott elképzelése a világról és a futókról. Hirtelen a szívéhez közelinek érezte ezt a sportot, ami a mai napig sem változott.

„Elhatároztam, hogy apránként építem fel magam. Csökkentettem a távon és a tempón, és a bemelegítést sem hanyagoltam el. Csodák csodája, elkezdtem élvezni a futást, bár nagyon lassan mozogtam. Ennek ellenére vonzani kezdtek a kihívások, és viszonylag hamar eljutottam oda, hogy a félmaratoni távot, ha nem is végigfutva, de megtettem. Egyre több versenyre neveztem, volt, amelyiket lefutottam, de volt olyan is, amelyiket kocogva teljesítettem, nagyrészt a szintidőn belül. Persze a záró busz mindig örök vetélytársam maradt.”

Teljesen magával ragadta a futóversenyek világa, és újabb célokat tűzött ki maga elé: két órán belül teljesíteni a félmaratonit, majd elindulni a maratonin is. Autodidakta módon szerzett tudása azonban kevésnek bizonyult. Szomorúan döbbent rá, hogy pusztán újságcikkek és innen-onnan gyűjtött információk alapján sohasem válthatja valóra futóálmait.

„Ekkor ismertem fel, hogy szakember segítségére van szükségem. Szerencsére könnyen rátaláltam Szabó Anna sportolóra és edzőre, akivel hamar bizalmas kapcsolatot építettem ki. A másik futópofont akkor kaptam, amikor az állapotfelmérés során kiderült, nem azon a szinten állok, mint amit korábban magamról hittem. A közös munkának köszönhetően azonban a hétperces kilométerekből először hatpercesek lettek, majd az ötórás maratoni időmet is lefaragtam négy óra közelire. Elképesztően sok mindent tudtam meg a futásról, és egy év elteltével most ott tartok, hogy az ultra bébitávjára készülünk az edzőmmel. Még ebben az évben teljesíteni szeretném az UTH Szentendrét és az Ultra Tisza-tó hatvanöt kilométeres távját.”

Boross Viktor jelenleg is gyógyszeres kezelés alatt áll, nem tudja, meddig futhat. Ez azonban mit sem zavarja, mert a futás valami teljesen új, pótolhatatlan élményt nyújt számára.

„Szép családom van, hatalmas támogatást kapok, és a munkahelyemre sem panaszkodom, mégis számos konfliktust élek meg, ami feszültséget kelt bennem. Úgy érzem, valami hiányzik az életemből. Abban a pillanatban azonban, amikor futócipőt húzok, enyhül a nyomás, és euforikus érzés áraszt el. Ez mindig is nagyon sokat segített, hogy előbbre lépjek. Amikor futok, egyáltalán nem érzem, hogy én vagyok a világmegváltó. Sokszor előfordul, hogy edzés közben kapok választ az addig megoldatlan problémáimra vagy kérdéseimre. Minden egyes táv végén úgy érzem: »Igen, megcsináltam, ma is érdemes volt felkelnem!« Még egy rossz edzés is sokkal jobb, mintha fotelbe süppedve ülnék otthon, vagy ha a kórház ablakán át bámulnék a semmibe. Nem tudom, meddig van lehetőségem rá, de élvezni szeretném a futást, ameddig csak lehet.”

Címlapfotó: Zákány Gergely

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!