csupasport bannerhátsófüves banner

A nyári szezonon túl

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2020.10.15. 18:18
null
Idén második alkalommal kerül sor a Lupa Beach Run futóversenyre, amelyen hat különböző számban tehetik próbára magukat a jelentkezők.

Lupa Beach. Október derekán.

Elsőre érezhetnénk némi ellentmondást a fentiekben, csakhogy a Budapest melletti tónál lévő strand- és sportkomplexumot működtető csapatnak pontosan ez az egyik célja, hogy a nyári szezonon túl is legyen programok a „Lupán”.

„A nyári szezon előtt is, már májustól biztosítottunk sportolási lehetőséget, jártak hozzánk úszók, strandröplabdázók, szörfösök, vitorlások és a futóverseny is ebbe a vonalba tartozik, ahogy a szezon zárása után sem zárt be a strand, továbbra is várjuk a sportolókat” – mondta érdeklődésünkre Németh Zoltán, a Lupa Beach sportmenedzsere.

A Lupa Beach Runt idén másodszor rendezik meg, először júliusban tartottak futóversenyt a tónál, s a nagy sikerre való tekintettel jöhet a második kiadás.

„Elsősorban annak szurkolunk, hogy jó idő legyen a hétvégén, úgy tűnik, hogy nem fog esni – folytatta Németh Zoltán. – Nyáron már volt egy tókerülő versenyünk, a mostani lesz a második, és a futóverseny mellett egyéb programokkal is készülünk, lesznek előadások az egészséges táplálkozásról, a sportolásról, de egy koncert is része a programnak. Nagyjából háromszáz indulóval számolunk, néhány szabad hely még van, így a versenyen, illetve a programokon részt vevőket együttvéve 5-600 fővel számolunk a szombati napra, természetesen betartva a szükséges egészségügyi protokollokat.”

A résztvevők 5, 10, 15 kilométeren, illetve félmaratonin indulhatnak (10 és 21.1 kilométeren váltóban is), a körpályán pedig vegyes futófelület várja az indulókat, s mivel nemrég adták át az Eurovelo6 kerékpárút Budapest és Szentendre közötti szakaszát, bringával is lehet érkezni az egész napos programsorozatra, amely reggel kezdődik és késő délután ér véget.

https://www.facebook.com/lupabeachrun/posts/185234506543942

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
2025.10.22. 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12

A győri ultra megnyerése után a cél a száz kilométer teljesítése

Csupasport
2025.10.20. 12:08

Bódis Tamás negyedik lett a 24 órás ultrafutó-vb-n

Csupasport
2025.10.19. 17:37

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

Az elvárásait is túlszárnyalva lett második a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.14. 16:59

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

732 kilométert futva a harmadik lett, mégsem teljesen elégedett

Csupasport
2025.10.12. 13:52
Ezek is érdekelhetik