csupasport bannerhátsófüves banner

Biztonságos malackodás a Brutálfutáson

Vágólapra másolva!
2020.07.17. 18:58
null
Módosult az időpont, de az idén sem marad el a nyáregyházi dagonyázás, a szervezők megtették a szükséges óvintézkedéseket, hogy a résztvevők csak a versenyre koncentrálhassanak.

Bár módosult az időpontja, az idén sem marad el a nyáregyházi motokrosszpályán a Brutálfutás, amelyen minden résztvevő – ahogy a szervezők is mondják – boldogan „malackodhat” a vizesárkokkal, különböző akadályokkal teletűzdelt pályán.

A koronavírus-járvány miatt természetesen a biztonsági intézkedésekre is nagyobb hangsúlyt fektetnek, ennek jegyében a futamok résztvevőit egyesével rajtoltatják, folyamatosan fertőtlenítik az akadályokat, a pályára való érkezésnél testhőmérsékletet mérnek, zárt helyett szabad téren lesz a zuhanyozási lehetőség.

Továbbá a vizesakadálynál alacsonyabb a vízszint, s nem kell lebukni a víz alá, elegendő térdig gázolni benne. Pontos időrendet kell tartani, kézfertőtlenítő-pontokat helyeznek el a pályán, illetve a döntő futam is elmarad, kérik a résztvevőket, mindenki csak a futam teljesítéséhez szükséges időt töltse a pályán.

Ettől függetlenül ezerötszázan neveztek a Brutálfutásra, vagyis a második legnépesebb ilyen jellegű esemény lesz, s már kilencedik alkalommal rendezik meg.

„A versenyre még mindig lehet jelentkezni, és a helyszíni nevezésnek sem lesz magasabb a díja. Azt kérjük a résztvevőktől, nézzék meg, melyik futamban van még szabad hely, ennek megfelelően nevezzenek, illetve érkezzenek Nyáregyházára – mondta Kocsis Árpád, a Brutálfutás egyik szervezője. – A pálya vonalvezetése kilencven százalékban megegyezik az első évben kialakítottal, a tizenegy dombból álló motokrosszpálya adja a kereteket, s az évek során csak két-három akadály változott. A pályának saját öntözőrendszere van, a verseny előtt egy napig locsolunk, ezzel is segítve a »malackodást«. Egyébként azt vettük észre, hogy életkortól függetlenül mindenki élvezi a sárban versenyzést, az akadályokon küzdést, s hatvan-hetven éves résztvevők, nagymamák, nagypapák is ugyanolyan örömmel dagonyáznak, mint a fiatalok.”

A Brutálfutásra a 12, 13 és 15 órakor induló futamra lehet még nevezni 12 500, míg diákoknak 8000, nyugdíjasoknak pedig 7500 forint ellenében, míg a Spuri-kártyával rendelkezők 9950 forintért indulhatnak.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
2025.10.22. 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12

A győri ultra megnyerése után a cél a száz kilométer teljesítése

Csupasport
2025.10.20. 12:08

Bódis Tamás negyedik lett a 24 órás ultrafutó-vb-n

Csupasport
2025.10.19. 17:37

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

Az elvárásait is túlszárnyalva lett második a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.14. 16:59

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

732 kilométert futva a harmadik lett, mégsem teljesen elégedett

Csupasport
2025.10.12. 13:52
Ezek is érdekelhetik